Tizenegy óra elmúlt, mostanra az ebéd is elkészült a községi főzőkonyhán. Az ételhordók bekerülnek a kisbuszba és elindulunk a külterületre. Utunk először a Csabacsűd központjától öt kilométerre fekvő nagyrátai tanyákhoz vezet. Miközben a meglehetősen rossz műúton zötykölődünk, Szenczi Sándor a munkájáról mesél.

Szenczi Sándor,  Csabacsűd, Szenczi Sándor, Csabacsűd
Szenczi Sándorra (felvételünkön) mindig számíthatnak a csabacsűdi tanyavilág lakói. Fotó: Lipták Judit (Képgaléria)

– A külterületen élő 225 lakos közül 45-tel tartom folyamatosan a kapcsolatot. Ők azok, akik valamilyen okból kifolyólag nehéz körülmények között élnek, nehezen mozognak. Ebédet viszek nekik, kiváltom a gyógyszereiket, befizetem a postai csekkjeiket. Ha kell, felaprítom és behordom a tűzifát, hogy legyen mivel fűteniük. Elviszem őket orvoshoz, vagy a hivatalba. Sokszor akkor is megállok egy-egy tanyánál, ha éppen nem kértek semmit. Csak beköszönök, megnézem, jól vannak-e. Hiszem, hogy egy jó szó sokszor többet jelent, mint bármilyen más segítség, talán még gyógyító is lehet! – mondja.

Mint kiderül, Sándor korábban teljesen más jellegű munkát végzett. Csabacsűdön nőtt fel, a középiskolát Békéscsabán végezte, majd dolgozott a polgármesteri hivatalban és a szarvasi földhivatalban is. Tizenöt hónappal ezelőtt vállalta el a tanyagondnoki szerepkört, amivel teljesen elégedett.

– Segítőkész, határozott és nyitott szívű embernek tartom magamat. Azt hiszem, ezért is fogadtak el hamar a tanyák lakói. Azt ugyanis tudni kell, hogy ők elég nehezen nyílnak meg, sokszor éppen azok nem kérnek segítséget, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Mivel már bíznak bennem, így egymásnak is javasolnak – ecseteli, miközben megállunk az egyik nagyrátai tanya előtt.

Szenczi Sándor,  Csabacsűd, Szenczi Sándor, Csabacsűd
Vargáék már várták az ebédet. (Képgaléria)

A kapu nyitva, már várták az ebéddel érkező tanyagondnokot. Odabent a konyhában egy házaspár, Varga József és felesége, Eszti néni fogad bennünket. Kérdezni sem kell, láthatóan nem egyszerű az életük, a családfőnek ugyanis amputálták a lábát. József azonban nem hagyta el magát, nemrég éppen a fürdőszobát vakolta be, így kerekesszékből. Mint kiderül, már több mint 50 éve élnek ezen a tanyán.

– Nagy segítség az nekünk, hogy Sándor meleg ebédet hoz, kiváltja a gyógyszerünket, s ha van csekk, azt is befizeti – mondja Eszti néni, amikor elköszönünk.

Utunk most Páltelekre, Sindely Lajosné tanyájához vezet. A kertkapun belül, a bejárati ajtó előtt álmos cicák nyújtózkodnak a téli napsütésben. Jutka néni ezúttal is megörül a látogatásnak:Szenczi Sándor,  Csabacsűd, Szenczi Sándor, Csabacsűd
Sindely Lajosné is örül, ha néhány szót válthat a tanyagondnokkal (Képgaléria)

- Sándor tavaly ősz óta jár hozzám. Olyan rendes ember, sokszor benéz akkor is, ha nem hoz ebédet! Így mindig biztonságban érzem magam. A fiam Svájcban dolgozik, de most Karácsony óta itthon van, ezért sokat főzök, és nem rendelek ebédet – sorolja Jutka néni. Aztán gyorsan hozzáteszi: éppen holnap utazik újra vissza a fia, ilyenkor mindig nagyon izgul, mert félti őt.

Szenczi Sándor, csabacsüd, Szenczi Sándor, Csabacsűd
Elköszönünk, s elindulunk vissza a faluba. Sándor közben arról beszél, hogy tanyagondnokként az is feladata, hogy a külterületen élőket összekösse a belterülettel. A kilenc személyes kisbusszal hozza-viszi őket a művelődési házban megtartott rendezvényekre. Az önkormányzatnak van egy terepjárója is, ha rossz az út, akkor azzal közelíti meg a távoli tanyákat.

– Szeretem ezt a munkát, hosszú távon is ezt szeretném csinálni. Nem vágyom el Csabacsűdről sem nagyobb városba, sem külföldre. Ez egy nyugodt, tiszta település, amelyet közvetlen, hagyománytisztelő, pedáns emberek laknak – mondja, amikor visszatérünk a falu központjába. Aztán gyorsan elköszön, mert újabb körre indul, várják a többi tanya lakói is.