A történet szerint, Ady Endrének nem sikerül meghalnia 1919 telén. A Situs inversus - Isten balján című darabban éppen ezért konstancai internáltként több túlélési esélyt kell latolgatnia – írja a darab szerzője, Zelei Miklós. - Legyen hajógyári törzsgárdatag, esetleg a szekuritáté ellenőrzésével és irányításával vállalja el a Konstancai Harcos című román napilap szerkesztését?

Álházasságengedély megszerzésével próbáljon átjutni az anyaországi paradicsomba, ahol majd a kezdődő demokrácia egyik pártja frakcióvezető-helyettesének instrukciói nyomán országimázsjavító költeményeket írhatna, de ha okosan hallgat, esetleg akkor is cseng a kassza. A szerepeket, az összes színre lépőét, maga Ady játssza vagyis Katkó Ferenc, talán azért is, hogy a színház kedvet csinálhasson a tudattöbbszöröződés és -hasadás korszerű (trendi) állapotához. A darab minden eddigi Ady-képet felülír.”

A merész időutazás kivételes szellemi kalandot ígér, gondolatébresztő, emlékezetes előadás, amelyben Katkó Ferenc sokoldalú alakítást, kimagasló teljesítményt nyújt. A vetítés Heltai Ákos munkája, az előadást Köllő Miklós rendezte.