2018 szeptemberétől három fordulóban Békés megye valamennyi általános iskolájának 7. osztályos csapatai mérték össze tudásukat a világnapokhoz kapcsolódó feladatok révén. A vetélkedősorozatot a Közös érték az egészség című programsorozat keretében ezúttal

óvodások is részt vettek.

Bálint kornél, bálint kornél, Békéscsaba, 20190215
Bálint Kornél (képek)
Bálint Kornél, a kormányhivatal kabinetvezetője köszöntőjében elárulta, nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen az összes beérkezett pályázat (rajz, írás, vers) mind nagyon magas értéket képviselt; hozzáfűzte, aki eljött, mindenki valamilyen szinten győztes.

Végül egy Harry Potter idézettel zárta beszédét: „a gyerekek szavát, hiába is őszinte, nem hallják meg, akik elfelejtettek hallani...".

Dr. Maráczi Gabriella főosztályvezető-helyettes az eredményhirdetés előtt elmondta, sok ismerős arcot lát, ugyanis jó néhány visszatérő pályázó érkezett az ünnepségre.

Eredmények:

Óvodások:
1. helyezett: a békéscsabai Kölcsey utcai és Ligeti sori Óvoda (felkészítő pedagógusok: Szelesné Arany Brigitta és Kovácsné Pocsai Dóra)
2. helyezett: a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde, Baky utcai telephelye (felkészítő pedagógus: Fazekas Klára)
3. helyezett az Orosházi Városi Napköziotthonos Óvoda, Töhötöm utcai telephelye (felkészítő pedagógusok: Csepreginé Halász Andrea és Liszkai Anikó)
A legkreatívabb csoport, a békéscsabai Lencsési Zöld Ovi csapata (felkészítő pedagógus: Imre Katalin)

 

Közös érték az egészség - gádorosi iskola, Közös érték az egészség, Békéscsaba, 20190215
A gádorosi csapat és még több kép

 

Iskolások:
1. helyezett: Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola, Környezetvédők csapata Gádorosról (segítő pedagógus: Berkiné Temesvári Klára)
2. helyeztett: a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1. csapata (segítő pedagógus Balázs László)
3. helyezetett: a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola 2. csapata (segítő pedagógus Balázs László)
A legkreatívabb csapat: a Csorvási Gulyás Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Világjáró csapata (segítő pedagógus: Szekeres Zsuzsanna)

Díjak:
1. helyezett: 20. 000.- Ft értékű könyvvásárlási utalvány
2. helyezett: 10. 000.- Ft értékű könyvvásárlási utalvány
3. helyezett: 5. 000.- Ft értékű könyvvásárlási utalvány
A díjazott csapatok valamennyi tanulója egy-egy Gyomnyomon a határban című társasjátékot és egy izgalmas ifjúsági könyvet kap a kormányhivatal jóvoltából.

 

Kormányhivatal: Közös érték az egészség, Közös érték az egészség, Békéscsaba, 20190215
Kattints a képre!

 

***

Imre Katalin, a legkreatívabb ovisok segítője először is megköszönte Szegediné Ilovszki Katalin kolléganője segítségét, majd hozzátette, nevükből fakadóan, végig szem előtt tartva, előtérbe helyezték a „zöld óvodaságot".

Többek között nagy hangsúlyt fektettek a hulladékgazdálkodásra, a környezet- és természetvédelemre (őszi udvargondozás, kertápolás), s ha tehették, két keréken jártak az munkahelyükre.

Úgy gondolom, folytatta, a gyerekek ezt a tudatosságot egyértelműen tovább viszik a későbbi életükbe, illetve haza is, hiszen ezzel az attitűddel a család többi tagjának is példát mutatnak.

 

Közös érték az egészség - imre katalin, imre katalin, 20190215
Imre Katalin - jobbról (galéria)