A február közepén, Nagykőrösön megrendezett Kőrös Kupán Bozó Bence a pluszosok között serdülő korosztályban ezüstérmet, míg Petrovszki Márk diák B korcsoportban bronzérmet szerzett. Csachó Balázs a diák A-sok között két győzelemmel a pontszerző ötödik helyen végzett.

Következő héten az ifjúsági országos bajnokságon álltak tatamira a békéscsabai versenyzők. Sóczó Rebekát egy hajszál választotta el a bajnoki címtől, megkérdőjelezhető bírói intésekkel veszített ellenfele ellen így ezüstérem került nyakába.

 

Bm kano: sóczó rebeka, sóczó rebeka
Az ezüstös Sóczó Rebeka

 

Kara Bence első éves serdülőként indult az idősebbek között ahol szintén helyt tudott állni, pontszerző hetedik helyen végzett.

Az egyesület serdülő tagjai két bajnoki címmel és egy bronzéremmel kezdték meg a márciust. A Bereg szívében, Vásárosnaményban került megrendezésre a serdülő korosztály országos diákolimpiája, ahol az egyesület két versenyzője Szentandrászki Gréta és Kara Bence sportpályafutásuk negyedik diákolimpiai bajnoki címét szerezték meg.

Gréta a válogatott keret egyik emberével kezdett gyorsan és magabiztosan győzött, végigsöpört a súlycsoporton és a dobogó legfelső fokára állt. Kara Bence csapattársával, Kovács Antallal mérkőzött először két győztes mérkőzés után a döntőben nagy fölénnyel visszavágott riválisának és megszerezte az aranyérmet, míg Antal bronzérmet szerzett.

 

Bm kano judo se: Szentandrászki Gréta, Gyáni János, Kara Bence és Kovács Antal, bm kano judo se
Szentandrászki Gréta, Gyáni János mester, Kara Bence és Kovács Antal

 

A versenyen a serdülő válogatott keretedzője, Ledényi Levente is figyelemmel kísérte a két válogatott küzdelmeit majd személyesen gratulált a bajnoki címekhez. Elmondása szerint maximálisan meg van elégedve Gréta és Bence teljesítményével. A két bajnok jövő héten ismét Tatára utazik, ahol a serdülő válogatott keret krémje vesz részt, a hangsúly az összetartáson csapaterősítésen és természetesen a küzdelmeken lesz.

Ritkaság három indulóval felvenni a versenyt olyan egyesületekkel, akik több mint tíz versenyzőt indítanak, a diákolimpia egyesületi rangsorában 42 egyesületből a BM Kano Judo SE az előkelő harmadik helyen végzett, ami az egyesület sikerének könyvelhető el.