Brájer Péter mindig is vonzódott a gépekhez. Az orosházi „Mezgé”-ben szerzett mezőgazdasági gépszerelő képesítést. Első munkahelye a Mezőgép volt, ahol szerelő lakatosként dolgozott. Élénken érdeklődött a számítástechnika iránt is, így később egy ilyen profilú cégnél vállalt munkát, számítógép-szerelőként.

Brájer Péter, Toolex Kft., Brájer Péter Toolex Kft., Nagyszénás
Brájer Péter gondosan ügyel arra, hogy csak tökéletes minőségű fúrók kerüljenek ki az üzemből. Fotó: Such Tamás

– A Toolex Kft-vel az előző munkahelyem révén kerültem kapcsolatba, az a cég ugyanis beszállítójuk volt. Az élet úgy hozta, hogy 2000-ben én is „átigazoltam” a Toolex-hez – idézi fel a kezdeteket Brájer Péter, aki ma már a héttagú minőségellenőrzési csoport vezetője. Korábban többféle munkát is betanult, például a VHM (keményfém) fúrók köszörülését és a lézergravírozást, s ideiglenesen dolgozott is ilyen gépeken. Néhány évvel később (2005-ben) minőségellenőri feladatkörbe került. Amikor az osztály korábbi vezetője 2011-ben nyugdíjba vonult, őt bízták meg az irányítási feladatokkal.

Brájer Péter, Toolex Kft., Brájer Péter Toolex Kft., Nagyszénás
– Kulcsfontosságú a munkánk, mert mi ügyelünk arra, hogy valóban csak tökéletesen pontos méretű fúrók kerüljenek ki az üzemből. Minden egyes minőségellenőr napi 4-500 terméket vizsgál meg. Ma már nagyon korszerű méréstechnikai eszközök állnak rendelkezésünkre, ezekkel a milliméter aprócska töredékét is tökéletesen tudjuk ellenőrizni
– avat be munkájának részleteibe. Hozzáteszi: a vizsgált daraboknak mintegy 2 százaléka akad fenn a rostán. Azokat visszaküldik javításra, így a végén csak tökéletes termékek kerülnek a dobozokba a csomagolóban.

A csapat irányítása mellett Brájer József feladatai közé tartozik az új kollégák betanítása is. Mint mondja, a kollektíva nagyon jól összekovácsolódott, jó a hangulat. Ez jórészt annak is köszönhető, hogy a cég vezetői anyagilag és erkölcsileg is megbecsülik a dolgozóikat.

Brájer Péter, Toolex Kft., Brájer Péter Toolex Kft., Nagyszénás
A minőségellenőrök (nem teljes) csapata. Balról: Szilágyi Nándor, Majoros Mihály, Tóth László, Orbán Gábor, Brájer Péter. Fotó: Such Tamás

– A fémipar felfelé ívelő pályán van, s úgy gondolom, ez hosszú ideig így is marad! – szögezi le, miközben a minőségellenőrzési osztályon a különböző méréstechnikai eszközöket nézegetjük. Mielőtt elköszönünk, még azt is elárulja, hogy szabadidejében sem szakad el a gépektől és a számítástechnikától: számára a legjobb kikapcsolódást a számítógépes játékok jelentik.

A cikk megjelenését a nagyszénási Toolex Fémfeldolgozó Kft. támogatta.

Toolex-logó, Toolex-logó, Nagyszénás