A Rózsási Állattenyésztési Kft. napjainkban 32 embernek ad munkát. A fizikai dolgozók közül a legrégebben Paulik János dolgozik itt, 2001-ben lépett be a céghez. Kezdetben rakodógép-kezelő, később váltós etetős, tíz éve pedig takarmányos-traktoros (etető gépész) a beosztása.

– János hihetetlenül fegyelmezetten, precízen végzi a munkáját. A tizennyolc év alatt egyszer sem fordult elő, hogy akár egyetlen percet is késett volna - mondja Rejtő József, a kft. vezetője. Hozzáteszi: egy tehenészetnél kulcskérdés, hogy minden a kellő időben, az adott percben történjen. A napirend, az egymásra épülő folyamatok komoly fegyelmet követelnek. A legkisebb késés is gondot okozhat, a tehén ugyanis nagyon konzervatív jószág. Ha például a fejés után nem ugyanazon az úton hajtják az istállóba, az már önmagában is tejcsökkenést okozhat. Ez a jószág tehát rendre tanítja az embert.

Paulis János, Rózsási Kft., Pauis János, Rózsási Kft., Szarvas
Paulik Jánosnak nagy felelősség van a vállán, a takarmányok keverésénél mindig gondosan ügyelnie kell az arányokra. Fotó: Lipták Judit

Az ügyvezető irodájából Tihanyi Kornél telepvezetővel indulunk Paulik János munkaállomására. Délután négy óra van, János – precíz ember lévén -, ilyenkor már természetesen megkezdi a munkát. Az egyenként ezer vagon kapacitású takarmánytározók egyikében találjuk, markolóval pakolja a szilázst az etetőgépbe.

– Osztott műszakban dolgozom, mert az állatokat naponta kétszer kell etetni. Reggel négykor kezdek és 8 órára, fél kilencre végzek. Aztán délután 4-kor újra jövök és nyolcig etetek - mondja, amikor egy rövid időre leállítja a munkagépet. A kérdésre, hogy szereti-e a munkáját, elneveti magát:

Rózsási Kft., Paulik János, Rózsási Kft., Paulik János, Szarvas
Az állatok érzik, ha szereti őket az ember.

- Ezt csak úgy lehet csinálni, ha szereti az ember! Másképp rosszul esne, hogy hajnal háromkor csörög a vekker és kelni kell. Én már gyerekkoromban is nagyon szerettem a teheneket. Tanyán nőttem fel, mi is tartottunk jószágokat, s már egészen kicsi koromban az én feladatom volt, hogy kihajtsam a teheneket a közösségi legelőre (kravajárásra). Most is tartunk odahaza szarvasmarhát, igaz nem teheneket, hanem bikákat – teszi hozzá és máris visszaszáll a traktorba. Haladni kell a munkával.

Amíg János a következő állomáson a vegyes takarmányhoz szükséges következő alapanyagokat a gépbe adagolja, Tihanyi Kornéltól megtudjuk, hogy a keverést a gép automatikusan végzi: lucernaszénából, szilázsból, gyepszénából, kukoricából, napraforgóból és gyapotmagból készíti a mixet, amely aztán a vályúkba kerül. Egy állat naponta 40 kg-ot fogyaszt el a keverékből.

Rózsási Kft., Rózsási Kftt., Szarvas
Rövid megbeszélés Tihanyi Kornéllal, a telep vezetőjével.

Az istállóknál újra beérjük Jánost, aki a traktorral éppen az etetővályúk mellett halad és adagolja a takarmányt. Egy fénykép erejéig kiszáll a kormány mögül és kézzel nyújtja az egyik tehén felé az ennivalót. Elköszönünk tőle, nem tarthatjuk fel sokáig, újabb kanyarra kell indulnia a traktorral, a többi jószág is várja a takarmányt.

Odabent az irodában Rejtő József még beavat bennünket azokba a gondokba, melyekkel az ágazatban dolgozó cégeknek nap, mint nap meg kell küzdeniük.

Rózsási Kft, Rejtő József, tehenészet, Rejtő József, Rózsási Kft., Szarvas
Rejtő József, ügyvezető.
- Az állattenyésztés Magyarországon még mindig mostohagyerek. Aki növénytermesztéssel foglalkozik, az jóval nagyobb támogatást kap, könnyebben megél. A műszaki fejlesztés lenne a fejlődés kulcsa, de sajnos erre nincsenek pályázatok. Most 102 forint a tej literenkénti szerződött alapára, s mivel jó a beltartalma, így 108 forintot kapunk érte. Ehhez jön a 24 forintos támogatás. Ha levonjuk a 110 forintos önköltséget, akkor marad belőle egy szerény összeg
– foglalja össze a cégvezető. Hozzáteszi: a hazai mintegy 500 tehenészet nagyság szerinti rangsorában körülbelül a 100. helyet foglalják el. Ami pedig a laktációs rátát (egy tehén által adott éves tejmennyiséget) illeti, 10 ezer literrel igen előkelő helyet foglalnak el. A kft. idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját. A jubileum alkalmából augusztusban ünnepséget szerveznek.