"Történelmünk legsötétebb korszakai akkor következtek be, amikor az emberiség egy része megfeledkezett saját múltjáról, évezredes hagyományairól, alapértékeiről, Istenbe vetett hitéről, és úgy gondolta, önös, önző érdekei alapján maga veheti át a világ irányítását" - mondta Kásler Miklós.
A miniszter közlése szerint a véres huszadik században két diktatúra jött létre, amelyek emberek tízmillióit nyomorították meg, és pusztították el: az internacionalizmus és a nemzeti nacionalizmus. Hangsúlyozta: az áldozatok mellett azokra is emlékezni kell, akik "emberek maradtak az embertelenségben", és segítették, mentették az üldözötteket mindannyiunk példaképeivé válva.