Az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta: pártja évi mintegy 600 milliárd forintot tenne be a rendszerbe.

Hozzátette: közel két héttel ezelőtt intéztek írásbeli kérdést az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjéhez arról érdeklődve, hogy a kormányzat tervezi-e bezárni a mintegy száz hazai kórház valamelyikét, de eddig nem kaptak választ kérdésükre.

Lukács László György arról beszélt: van Orbán Viktor családvédelmi akciótervének egy kimondatlan nyolcadik pontja, mégpedig az, hogy - jellemzően a kisvárosokban - "a kórházakat be kell zárni és lehetőség szerint a bezárt kórházakból vendégmunkás-szállókat kell létrehozni". Ezért szerinte a kormány arra játszik, hogy minél több intézmény kerüljön nehéz anyagi helyzetbe.

Hozzátette: az Újpesten bezárt Árpád Kórház lehet az első intézmény a sorban, ezért ideje volna, hogy a kormányzat valamely illetékese kijelentse, hogy nem terveznek intézménybezárásokat.

Ők azt szeretnék, ha egy lopakodó népességcserével Magyarországot vendégmunkásokkal töltenék fel, akiknek különböző, talán már a magyar dolgozóknál is jobb jogaik lesznek - vélekedett az ellenzéki politikus, hangsúlyozva, a Jobbik célja az, hogy ne vendégmunkások érkezzenek az országba, hanem a magyarok idehaza boldogulhassanak.

Kérdésre válaszolva Lukács László György arról beszélt: amíg idehaza égető a forráshiány az egészségügyben, az oktatásban vagy a szociális ellátásban, addig nem nevezhető értelmes költésnek a fociakadémiák támogatása, még akkor sem, ha az határon túli magyar fiataloknak ad kitörési lehetőséget.

Egy másik kérdésre "viszonylag reálisnak" nevezte azt a mandátumbecslést, amely szerint a Jobbik három képviselőt küldhet a május végi választás után az Európai Parlamentbe.