A beszámoló alapján 112 katonát a szárazföldi erőktől, 29-et a légierőtől, 50-et a haditengerészettől, 14-et a csendőrségtől, ötöt pedig a parti őrségtől keres a rendőrség. Az érintettek között van öt ezredes, hét alezredes, 14 őrnagy, 33 százados, 47 főhadnagy, két hadnagy és 102 altiszt. 115 gyanúsítottat már őrizetbe vett a rendőrség.

A török vezetés a húsz éve az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. Ankara szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatásba, így a fegyveres erőkbe is.

A főügyészség pénteki közleményében kiemelte: továbbra is a gülenista terrorszervezet jelenti a legnagyobb veszélyt az állam alkotmányos rendjének megbontására.

A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés a puccskísérlet óta szakadatlan. 2016 júliusa óta a fegyveres erők több mint 8500 tagját menesztették tisztségéből, köztük 150 tábornokot. Összesen pedig már több mint félmillió embert, köztük rendőröket, bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat állítottak elő azzal a gyanúval, hogy közük lehet Gülen mozgalmához és azon keresztül az összeesküvéshez.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak az összeesküvőket sújtják, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török vezetést.
A puccskísérlettel kapcsolatos perek folyamatban vannak.

2016. július 15. éjszakáján összeesküvők elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A puccsisták lánctalpasokkal törtek ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányság székházára. Recep Tayyip Erdogan török elnök az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt. Hivatalos összesítések szerint az incidensben 248 ember meghalt, 2193 megsebesült.