Jelenlegi gyermeklétszám: 75 fő, az intézmény kihasználtsága 100 %.

A TOP-1.4.1-16 pályázati kódszámú, „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című felhívás keretében bruttó 70 000 000 Ft támogatást kaptunk, ebből az építésre jutó rész bruttó 63 278 500 Ft.

A támogatói döntést 2017. december 20-án küldte meg a Magyar Államkincstár Békés Megyei Igazgatósága.

A projekt előkészítése azonban hosszabb időt vett igénybe. Az épület szükséges felújításának és bővítésének igényei meghaladták ezt az összeget. 2014 februárjában mérték fel először az épületet, és többszöri áttervezés után 2018. június 23-án vált jogerőssé az építési engedély.

Az engedély alapján készült tervezői költségvetés bruttó 72 770 789 Ft, ami bruttó 9 966 641 Ft pályázatban nem elszámolható részt is tartalmazott.

Fentiek alapján önrész bevonására volt szükség.

Az építéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás 2018. július 25-én indult. Az ajánlattételre felkért hat cég közül végül két cégtől érkezett ajánlat. A nyertes ajánlattevő egy helyi vállalkozás a MAG-ÉP SZARVAS Építőipari Kft., akinek ajánlata nettó 59 501 561 Ft + ÁFA, azaz bruttó 75 566 982 Ft volt. Ez kis mértékben meghaladta a becsült értéket, de ez az összeg is rendelkezésre állt.

A szerződést 2018. november 9-én írtuk alá a kivitelezővel.

A munkálatok megkezdése után további problémákat találtak az épületen, ami alapján pótmunkára van szükség, melynek összege bruttó 9.235.169 Ft.

Jelenleg folyik a kivitelezés, a tervezett befejezés 2019. május 31.

A korábbi karbantartási, felújítási munkálatok nem tértek ki az épületszerkezetek generális korszerűsítésére, ezért az épület falain vizesedési, továbbá a külső-belső felületeken vakolatmállási problémák jelentkeztek. A nyirkos felületen elszaporodó gombák miatt a funkció szerinti használat egészségügyi szempontból sem megfelelő, a falvizesedés megszüntetése az óvoda funkció miatt kifejezetten szükséges.

A kivitelezési munkák során az alábbi felújításokra kerül sor:

Kőműves munkák: meglévő főfalak szakaszos aláalapozása, új vízszigetelő elhelyezése. Meglévő középső vályog főfalak utólagos aláalapozása, vízszigetelése. Falazatok erősítése összekötő vonóvasakkal. Belső aljzatok víz- és gombamentesítése, teljes cserével és vízszigeteléssel, új laminált padlóburkolattal. Födémek hőszigetelése és teljes gipszkartonozása. Meglévő régi vizesblokkok megszüntetése, új toldalék épület építése, melyben helyet kaptak a gyermekmosdók, WC-k és mozgáskorlátozott WC. A külső homlokzatok felújítása, részbeni hőszigetelése és nyílászárók teljes cseréje. Összesen 48 MFt.

Tetőszerkezet felújítása tetőfóliázás, lécezés és cserépfedés teljes cseréje, 10 MFt

Meglévő elavult víz- és szennyvízrendszer teljes kiváltása, új szaniterek elhelyezése. Fűtésrendszer bővítése. Összesen 10 MFt

A villamossági rendszer teljes cseréje: új áramkör kiépítése, elosztószekrény létesítése és kívül-belül új lámpatestek elhelyezése. Villámvédelem kiépítése. Összesen 10 MFt

Homlokzat, belső vakolt felületek festése, színezése, csőrendszerek mázolása.

Összesen 7 MFt.