Irimiás Vanda csodaszép hegedűnyitányát követően Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket.

 

Szentetornyai rendelő: irimiás vanda hegedül, irimiás vanda, Orosháza, 20190516
Irimiás Vanda (galéria)

 

Jóleső érzés számomra,

fogalmazott, hogy Orosháza gyarapszik. Mindazonáltal büszke vagyok arra is, hogy a városban mind az alapellátás, mind a szakellátás a betegek rendelkezésére áll.

Hozzátette, a védőnői hálózattól kezdve, a háziorvosi praxisokon keresztül a szakrendelésig elérhetők a szolgáltatások – még pedig jó színvonalon.

 

Szentetornyai rendelő: antal lászló, dr. patvaros áron és dávid zoltán, dávid zoltán, Orosháza, 20190516
Antal László (b), dr. Patvaros Áron és Dávid Zoltán (galéria)

 

Remélem, folytatta, a betegeknek is tetszetős a változás, hiszen most már kulturáltabb körülmények között vehetik igénybe az ellátást. A városvezetést pedig mi tehetné elégedettebbé, minthogy látja, beérett munkája gyümölcse és azzal elégedettek mindazok, akikért e munkát elvégeztük. Talán ez manapság az egyik legfontosabb feladatunk: tenni az egészségvédelemért, szorgalmazni

a szűréseken való részvételt.

A szentetornyaiak is megérdemlik a 21. századi ellátást, jelentette ki dr. Patvaros Áron, a körzet háziorvosa; majd hozzáfűzte, Orosházán egyetlen betöltetlen háziorvosi körzet sincs, ez az önkormányzat érdeme is.

Antal László, a körzet első embere (azaz képviselője) először is az épület történetéről mesélt, majd kifejezte reményét, hogy a szentetornyaiak örömmel fogják birtokba venni és használni az épületet.

 

Szentetornyai rendelő: medgyesi erzsébet, dr. patvaros áron és marcell, valamint dávid zoltán, dávid zoltán, Orosháza, 20190516
Medgyesi Erzsébet, Patvaros Áron és Marcell, valamint a polgármester (galéria)

 

A szalagvágást követően a megjelentek megtekinthették a felújított épületet. Patvaros doktor rendelőjében többek között Dávid Zoltán egy gyors látásvizsgálaton esett át. (Sasszem!, jegyezte meg valaki hátul.)

Nem mellesleg a szolid fogadásra készült finomságokat, a rendelőtől néhány házra lakó és tevékenykedő Ficsor Zoli sütidoktor készítette.


***


A 10. számú vegyes (gyermek és háziorvosi ellátást is biztosító) praxis rendelője korszerűtlen volt, fenntartása pedig igen költséges, ezért a felújítás időszerű volt. A beruházás keretében az önkormányzati tulajdonban álló épület energetikai korszerűsítése valósult meg, mostantól az előírt követelményeknek és a jelen kor elvárásainak megfelelő rendelőbe érkezhetnek a településrész lakói.

A beruházás keretében megújult a teljes belső tér (kezelők, várók, mosdók), az épület akadálymentesítve lett, külső hőszigetelést kapott, megvalósult a nyílászárók cseréje és a fűtés korszerűsítése. Az épület tetejére napelemek kerültek, amelyekkel biztosítható az energia költségek részleges kiváltása. Eszközbeszerzés és informatikai fejlesztés keretében az ellátás színvonalának javítására is sor került.

A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Program keretében 39 millió 723 ezer forintból valósult meg, Orosháza Város Önkormányzata 3 millió 788 forint önerővel járult hozzá a költségekhez, és további 3 millió 473 ezer forint többletforrást igényelt.

Orosházán az önkormányzat teljes körűen biztosítja a lakosság számára az egészségügyi alapellátásokat. Az orosháziakat 13 körzetben látják el a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatok, de biztosított a védőnői ellátás, az iskola-egészségügyi ellátás és a fogorvosi szolgálat is.