Nagyjából itt tartunk ma. A részletekbe Szokolay Sándor, a Békéscsabai Utánpótlás FC vezetője avatott be, aki pontosította azt az információnkat, hogy Otigba Kenneth-et leigazolta a Liverpool. Mint kiderült: egyelőre ajánlatot kapott a fiatalember. Az angol együttes vezetői nagyon szeretnék, ha a magyar játékos hamarosan felhúzhatná a „Vörös Ördögök" mezét.

A helyzet azonban nem egyszerű. Otigba Kenneth-et korábban megkereste a holland első osztályú bajnokságban szereplő Heerenveen együttese, és a labdarúgó információink szerint többször járt a németalföldi együttesnél. Szokolay Sándor a Hír6.hu érdeklődésére elmondta: Európa egyik legjobb utánpótlás-nevelő együttese a Heerenveen.

Merre tovább, melyik úton?


Kenneth komoly döntés előtt áll, amit korántsem olyan könnyű meghozni, mint az első látásra tűnik. Választania kell a Liverpool és a holland Heerenveen csapatai között. Szokolay Sándor szerint könnyen lehet, hogy a fiatal játékosok nevelésével foglalkozó holland együttes ajánlata, és az általa kínált fejlődési lehetőség van olyan jó, mint az angoloké.

Erről a játékosnak, menedzserének és édesanyjának kell döntenie. Otigba Kenneth Nigériában született. Édesanyjával jelenleg Gyulán él. Itt kezdte 6 éves labdarúgó pályafutását, és a rendkívüli tehetségére korán felfigyeltek. Így került 12-13 éven Békéscsabára. Végigjárt több utánpótlás válogatott is, jelenleg éppen az U17-es csapattal (a 17 évesek utánpótláscsapatának rövidítése) Ráckevén egy felkészülési tornán vesz, ezért nem tudtunk vele személyesen beszélni.

Ő még csak 16

A sportember még nem töltötte be a 17 életévét, és a szakember úgy jellemezte, hogy nagyon jó fizikai képességekkel rendelkező, sokoldalú játékos Kenneth, aki a válogatottban belső védőt játszik, de középpályásként és csatárként is szerepeltetik. Sokat elmond képességeiről, hogy az U17-es magyar válogatottnak ő a csapatkapitánya.


Otigba Kenneth és Oláh Zsolt - mindkét csabai fiatal az U17 válogatott tagja

Ügynökök járják Európát

Arra a kérdésünkre, hogy egy békéscsabai utánpótláskorú labdarúgóra hogyan figyelnek fel a külföldi klubok, Szokolay Sándor úgy válaszolt, hogy egyértelműen az utánpótlás válogatottak mérkőzésein. Nem ritka, hogy egy-egy ilyen találkozón 15-20 játékos-ügynök is jelen van - tudtuk meg.

A Békéscsabai Utánpótlás FC vezetői sajnálják, de megértik, hogy Kenneth focista pályafutása valahol másutt, talán éppen a Mersey-parti városban, Liverpoolban folytatódik.

Ha maradt volna a labdarúgó, szinte biztosra lehet mondani, hogy bemutatkozott volna a Békéscsaba NB II-es csapatában. Most azonban az a legvalószínűbb, hogy Liverpoolban vagy éppen a hollandiai Heerenveenben folytatja.

Mindenesetre sok sikert és szerencsét kívánunk Otigba Kenneth-nek!