A Városháza, a Békéscsabai Jókai Színház és a Csabagyöngye Kulturális Központ együttműködésével megvalósuló rendezvénysorozaton színházi előadásokkal, rock-, jazz-, blues- és komolyzenei koncertekkel, néptáncbemutatókkal, irodalmi estekkel várják az érdeklődőket.

A bemutatók öt helyszínen lesznek: a Városháza udvarán, a kulturális központban, illetve annak az Élővíz-csatorna oldalában épített stégjén, a főtéren és a Jókai színház melletti Ibsen-házban. A polgármester szerint a Csabai Nyár programjai egyszerre fogják szolgálni a csabai lakosok és a városba érkező vendégek igényeit, de bemutatkoznak a városhoz kötődő művészek, társulatok és zenészek is.

A több mint két hónapos rendezvénysorozat a Városházi Estékkel indul. Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója elmondta, hogy 15 produkcióval, kilenc nagyszínpadi előadással, három mesedarabbal és három irodalmi esttel várják az érdeklődőket. Kiemelte: az idei esték programkínálata gazdagabb, mint a tavalyi, mert a költségekhez hozzájárult az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

A direktor bejelentette, hogy az idén először sikerült megnyerni közreműködőként a Nemzeti Színházat, amelynek társulata - mások mellett Blaskó Péter, Bánsági Ildikó és Bodrogi Gyula - Goldoni Házasság Palermóban című darabját játssza a programsorozat nyitórendezvényeként, június 21-én.

Kiemelte, hogy a most zárult évadban mutatta be a társulat Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát, amelyet július 13-án láthat a közönség. Szólt még a A varázslatos musical című produkcióról is, amelyet a Jókai Színház művészei mutatnak be június 30-án, kiegészülve több sztárvendéggel, így például Koós Rékával és Kocsis Dénessel.

A rendezvénysorozat Főtéri Nyár címmel folytatódik a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezésében. Az augusztus 26-ig programokat a blues keretezi, hiszen július 18-án a Jumping Matt And His Combo, Pribojszki Mátyás zenekara nyitja, míg augusztus 19-én Little G Weevil zárja. A nyár folyamán még fellép Békéscsabán többek közt a Bohemian Betyars és a Bye Alex és a Slepp is - mondta el Forczek Győző, a szervező intézmény igazgató-helyettese.

Augusztus 20-án este fél tíztől Zséda nagykoncertjére várják az ünneplőket a főtéren - emelte ki Szarvas Péter polgármester.
A Csabai Nyár egyik utolsó nagykoncertjére augusztus 25-én a főtéren kerül sor, amikor a Békés Megyei Szimfonikusok koncertjére várják az érdeklődőket.