A ceremóniamesterek ezúttal is, mint az utóbbi esztendőkben: Czitor Attila és Tege Antal voltak, akik egész idő alatt sziporkáztak – mint egy amerikai baseball-meccsek közvetítői.

 

Bartus gyula és tarsoly krisztina, bartus gyula, tarsoly krisztina, Békéscsaba, 20190608
Gy. Lynch & Christina Tarssy (Bartus Gyuszi és Tarsoly Kriszta) és a fotók

 

Varga Tamás, az önkormányzat osztályvezetője beszédében a békéscsabaiak nevében egyöntetűen (vagy egyhangúlag?) megköszönte a mögöttünk álló csodálatos évadot. Egy nagyon jó társulat gazdája vagyunk; büszkék lehetünk arra, hogy ilyen színházunk van, fogalmazott.

Seregi zoltán, seregi zoltán, Békéscsaba, 20190608
Seregi Zoltán (képek)
Az évad során 427 előadást

láthatott a közönség, mondta Seregi Zoltán, a teátrum direktora, és ebből 399 volt a saját produkció. Látogatottságunk megközelítette a 90 százalékot, az összes nézőszám több, mint 66 ezer volt.

A színház vendégszerepelt Szarvason, Tokajon, Budapesten, Gyulán, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Kézdivásárhelyen, Nagyszalontán, Aradon, Zentán, Nagyváradon, Bécsben, Pozsonyban, valamint a Kherszoni Nemzetközi Színházi Fesztiválon.

Hozzátette, a 2019-es Csabai Nyár programsorozata még gazdagabb műsorral várja a nézőket. Továbbá lesznek ingyenes előadások a színház udvarán, azaz a Teátriumban, és a városháza udvarán hosszú évek után először vendégszerepel a Nemzeti Színház, látható lesz a Turay Ida Színház vendégjátékára is.

A bérletek felét már eladtuk,

folytatta, ez pedig egyértelműen a bizalom jele, fogalmazott, mert nagyon sok néző már előre megvásárolt a jövő évadi bérleteit, úgy, hogy még nem is látták a darabot.

A műsort, ezúttal is, mint az utóbbi esztendőkben jó néhány szám és interjú színezte ki.
Kovács Áron, az Alul semmi egyik üdvöskéje, az egyik beszélgetés során többek között elmondta, a békéscsabaiak igenis legyenek büszkék a városukra! Ugyanis ennyi kedves, bicikliző emberrel ő még bizony nem találkozott – nagyon szép két hónap áll mögötte.

 

Kovács áron és katkó ferenc, katkó ferenc, Békéscsaba, 20190608
Kovács Áron és Katkó Henger Ferenc kettőse (galéria)

 

Vissza fogok jönni, akkor is, ha nem hívtok!, fenyegette meg véresen komolyan a jelenlévőket.

A gálán hat díjat adtak át, elsőként a behir.hu hírportál által meghirdetett, az évad legjobb előadása díjat, melyet Hatala Boglárka főszerkesztő nyújtott át Gulyás Attila színművésznek, az elismerést a Pszicho című darab érdemelte ki.

A legjobb háttérmunkáért

kitüntetést Laurinyecz Zoltán díszletfestő kapta. (70 háttérmunkásra lehetett szavazni; amúgy a második helyezett Manyika lett, aki még késő este is képes sült krumplit gyártani a csepűrágóknak. Bocs a csepűrágóért.)

 

Földesi Ágnes Villő és Czitor Attila, czitor attila, Földesi Ágnes Villő, Békéscsaba, 20190608
Földesi Ágnes Villő és Czitor Attila

 

Az évad színművésze díjat fiatal tehetség kategóriában Földesi Ágnes Villő vehette át (az elismerést ő magamagától kapta meg, tudniillik a friss díjazottak mindig a tavalyi győztestől veszik át a jutalmukat. Kvázi megvédte a díját, fűzte hozzá Tege Tóni.)

Majdan Cziti és Tege Tóni Kovács Edit színművészt köszöntötte abból az alkalomból, hogy az idei évben Jászai Mari-díjat kapott. Edit elmesélte, amikor ide szerződött, akkor öt Jászai-díjas volt: Széplaky Endre, Gálfy László, Szentirmai Éva, Dénes Piroska és Felkai Eszter... Volt kiktől tanulnom, fűzte hozzá, de úgy vélem azonban, hogy a mostani társulatban is legalább

ötöt ki lehetne osztani.

Az érett színművész kategóriában az évad színésze Csomós Lajos lett, s a neve hallatán beindult a Nem élhetek muzsika szó nélkül egyik etapja ÉLŐben!, ifj. Sztojka Zoltán és zenekara jóvoltából. Tóni hozzá is fűzte, ha a hangosítónk egy kicsit lagymatag felvonuló zenét hoz, rögtön beugrik a zenekarunk. (Kohári Imi hangász ezt később meg is hálálta.)

 

Mészáros mihály és kovács edit, mészáros mihály, kovács edit, Békéscsaba, 20190608
Mészáros Mihály és Kovács Edit

 

A tapasztalt színművész kategória győztese pedig Mészáros Mihály lett.

Végül a legrangosabb elismerés, a Gálfy Gyűrű-díj került átadásra (idén 12. alakalommal adják át), a szakmai zsűri döntése összhangban volt a rendezők ajánlásával, hiszen a díjat a legtöbb, három ajánlást kapó színművész, Csomós Lajos kapta meg.

Niedzielsky Katalin színikritikus elmondta, három rendező, Seregi Zoltán, Katkó Ferenc és Tege Antal is őt javasolta, utóbbi olyan színházi emberként jellemezte, mint aki egyedül is képes egyben tartani a különböző színész-egyéniségeket, és megvan a külön bejáratú elképzelése a színházról.

 

Csomós lajos és tege antal, tege antal, csomós lajos, Békéscsaba, 20190608
Csomi és egy fél Tege Tóni (a galériában láthatsz egész Tege Tónit is)

 

Csomi 140 előadást játszott idén, fűzte hozzá Tege Antal, és ott vannak pluszban a próbák... tehát Csomi a színházban alszik. Lajos pedig megköszönte a párjának, Locskai Heninek, hogy...

***

S mióta eme sárgolyó forog az univerzumban, tudjuk, minden nagy férfi mögött áll egy hatalmasabb nő.

Így most nem is a díjazottat, hanem Locskai Henit, azaz Locsikát faggattam, ugyanis a masszív programfolyamot követően képtelenség volt Csomival beszélgetni, mert a portástól a direktorig fülig érős szájjal fogták mindhárom mancsát.

Zárójelben megjegyezném, kevés olyan kolléga van, akit mindenki ennyire komál. Mert ugye az is piszok nagy frázis, hogy a díjakat általában adják... és emiatt számtalan féltékenység alakulhat ki egy társulatban, szerkesztősében, szakosztályban és a többiben. Zárójel bezárva.

Tehát Locsi:

 

Locskai heni és csomós lajos, csomós lajos, Békéscsaba, 20190608
Locsival

 

Iszonyatos ez a tempót!
Iszonyatos! Az! Reggeltől-vakulásig.

Hogy bírod?
Nehéz, de mint tudod, nagyon szeretem őőő-t!

Mint tudom.
S mint élete párja ez is a feladatom, hogy támogassam a munkáját, amit szívesen teszem. Persze a szabadideje minden pillanatát rám szenteli – és ez a lényeg!