A kormánypárti politikus kiemelte, Karácsony Gergely annak ellenére tette lehetővé a "napi egymillió forintos veszteséget termelő, botrányos" szerződések felmondását, valamint a zuglóiak ingyenes parkolását, hogy ezen szándékokról legutóbb döntöttek a képviselők.

Kitért arra is, a rendkívüli ülésen az MSZP kezdeményezte a parkolási szerződés felmondásának útjában álló jegyzői törvényességi észrevételek tárgyalását, azonban ez a próbálkozás "elhalt", mivel Karácsony Gergely a javaslat napirendről történő levételét kérte arra hivatkozva, hogy még nem értek véget az erről szóló tárgyalások.

Kovács Balázs szerint a polgármester "durcás gyerekként a paplan alá bújik a problémás kérdések elől".

Megerősítette, amennyiben Karácsony Gergely nem tudja megoldani a helyi parkolási problémákat, akkor azt fogják javasolni, hogy Zuglóban mindaddig váljon teljesen ingyenessé a parkolás, amíg egy új, alkalmas kerületi vezetés megfelelően nem rendezi a kérdést.

Karácsony Gergely a testület rendkívüli üléséről távozóban röviden annyit mondott újságíróknak, még tárgyalnak a parkolási szerződések felmondásáról, a korábbi jegyző távozását pedig a parkolási üggyel is összefüggő bizalomvesztés indokolta.

A zuglói képviselőtestület délelőtt kezdődő rendes ülésén - korábbi döntésének megfelelően - elfogadta azokat a rendeletmódosításokat, amelyek segítségével a kerület saját hatáskörébe veheti a parkolás üzemeltetését.

Karácsony Gergely az erről szóló vitában azt mondta, a változtatások célja a rendszer költséghatékonyabbá tétele, a lejáró parkolási szerződések után pedig nem lesz szükség alvállalkozók foglalkoztatására.

Rozgonyi Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester ezzel szemben úgy vélekedett, nincsenek meggyőződve az előterjesztés helyességéről, valamint arról sem, hogy a polgármester nem csak a felelősséget igyekszik-e a Fideszre hárítani. Sajnálatát fejezte ki továbbá, hogy a testület nem szavazhatott a szerződések felmondásáról, valamint a zuglóiak ingyenes parkolásáról.