Stúdiószínház-avató Békéscsabán, a Jókai Színházban. Péntek este van. Fekete Péter direktor kalauzolja a vendégeket a felújított játszóhelyre, mindenki viheti a poharát, hiszen bárba lépünk. A zongorista, Laly (Gulyás Levente) úgy tűnik, már régóta alapozza a hangulatot kicsit magának, kicsit az érkezőknek is, az ismerősök diskurálni kezdenek, egyre erősödik a beszédhullám, amikor kivágódik a bár ajtaja, berobban Edit (Paczuk Gabi), és kiszakad belőle egy fájdalmasan szép Cserháti-dal a Boldogság, gyere haza előadásának nyitányaként. Kész, megfogtak.
Pozsgai Zsolt, aki írója, rendezője a Boldogság, gyere haza zenés játéknak, két izgalmas alapötletre építi darabját. Van két telefon, ezen keresztül ismerhetjük meg az énekesnő életét, drámáit, gyötrődéseit és ronda nagy száját, a másik a színpad, a művészet, a csoda világa, amelyik átfolyik a magánéletbe, de vissza is hat rá. Ördögi kör.
Magány és fájdalom kívül-belül, Paczuk Gabi előadásában (még több kép)
© Fotók: Such Tamás
A harmadik nagyon fontos szereplő Laci, akiről minden néző azt hiszi, talán az utolsó pillanatig, az énekesnő, Cserháti Zsuzsa szerelme, aki szó nélkül lelépett, s ettől ordít a fájdalom a nőben. Egy dal, egy telefonálás, miközben megjelenik egy-egy nem látott szereplője Cserháti életének, akik az ő szavain keresztül elevenednek meg a bár színpadán s a jelképes kis öltözőben. Nincs lakás, de van máról holnapra élés, harc az emberi és művészi méltóságért, hazugság az édesanyjának, akinek nem meri bevallani az énekesnő, hogy éjszakai lokálokban lép fel, kiszolgáltatottság, szakmai büszkeség és fő motívumként: Laci kínzó hiánya. Mint a puma, olyan óvatos vadsággal keríti be ismerőseit, hogy megtudakolja, látták, hallották-e, merre jár élete értelme. Közben önmagát és barátait is leleplezi, fájdalmas önmarcangolása igéző.
Hamu, gyémánt, Laci, depresszió
A kor diktálta zenei kényszereknek a különleges, egyedi hangú táncdal-, dzsessz- és blues-énekes, Cserháti Zsuzsa nem adta meg magát. Ezért kényszerült a bárok világába vagy otthoni magányába. 1972-től 2003-as haláláig hullámvasúton élt. Hol felkapták rövid időre, megteremtve számára a koncert és lemezlehetőségeket, hol magára hagyták hosszú időre. Beteg lett, depressziója haláláig elkísérte, még az utolsó nagy visszatérése idején (1996, Hamu és gyémánt) sem tudott megválni tőle. Kevesen tudják, fia, Krisztián 1975-ös születésekor ő szerezte azóta is népszerű dalát, az Édes kisfiam-ot.
A dal a darabban csak Laly zongoráján szólalt meg a katarzis idején. Amikor nyeglén elárulta a zongorista Editnek, hogy az a telefon, amin keresztül egész fellépése alatt telefonálgatott, nincs is bekötve. Mint megjegyezte: a kollegák mind a főnök falra szerelt telefonját használják.
Ekkor történt meg Edit egyetlen igazi telefonbeszélgetése az est folyamán, amikor válaszokat is kapott. Kiderült, Laci, 14 éves fia, az édesanyjánál van, és a mama már tudja, hogy a lánya bárénekesnő. A zaklatott sorsú Edit minden szépet és jót megígér fiának, ha hazajön, csak azt nem, hogy megváltozik rémes rántottájának halszaga.
Az élet mint monodráma
Pozsgai kétszereplős zenés játékából, ami inkább monodráma a javából, nem hagyta ki a humort, az iróniát, a szarkazmust. Hiszen az élet is tele van vele. Az önéletrajzi darab fekete vonulatát, kicsi csillagsziporkákkal tette villódzóvá. Pillanatnyi üresjáratot sem engedve meg a főszereplőnek, az Editet, Cserháti Zsuzsát alakító Paczuk Gabinak. Még azt is megengedte magának az író, hogy leleplezze saját szereplői névadását. Edit felhívta sorstársnőjét, Zsuzsát, s lazán odavetette neki: persze hogy az ő dalait is énekli. Hiszen ez fordítva is igaz. A „költöző hattyúkról" szóló kis jelenet pedig a könnyűzene világának adott igazi nagy fricskát.
Az író-rendezőt dicséri, hogy Paczuk Gabira bízta ezt a nagyon nehéz, sokfajta tudást igénylő szerepet. Paczuk úgy énekelt, játszott, hogy két méterre tőle el tudtam hinni: Cserháti Zsuzsát hallom, látom. Még a „z" és „sz" hangokat is úgy ejtette, mint ő. Kicsit figurázva az ajkával. És az a telemosoly... Paczuk Gabi pénteken nemcsak jól énekelt, az semmi, megszoktunk tőle. Azon a napon el tudta hitetni, Cserháti Zsuzsa dalolja ki fájdalmait a bár színpadán. Kissé reszelős, mélységeket és magasságokat könnyedén bejárni tudó, telt hangjába bele lehetett borzongani.
Kísérteties volt! Egy óra alatt teljes életet tudott eljátszani. Szédületes hangulati mélységeket, magasságokat tárt elénk hihetően, tiszta és érett eszközökkel.
Az ismert zeneszerző, Gulyás Levente (Laly) kellő távolságból és alázattal végezte a dolgát. Éppen ezért volt jó. És a duettben is jól teljesített.
Pap Janó díszlete, kosztümjei azért voltak ötletesek és említésre méltók (Paczuk sokféle játékra alkalmat adó ruhája, a zongorista művészszerelése, az éteri háttér és a parányi öltőző hangulata), mert diszkréten adta vissza azt a világot, amelynek „csalogánya" és áldozata volt az énekesnő. Szolgált vele.
A boldogság, mint tudjuk, nem ment haza Cserháti Zsuzsához. Ezt a Boldogság és én című dalában is elénekelte. Hiába kérte, Adj még a tűzből, nem kapott. Hiányzik. Belőle egy volt a magyar könnyű(?)zenei életben. A Boldogság, gyere haza előadással a Jókai Színház méltó emléket állít az énekesnőnek. Igaz, szívszorító, emlékezetes emléket.
1
