Kiderült, hogy immár Kétegyháza is csatlakozott a közös szociális ellátási rendszerhez. Ennek keretében a jövőben részt vesz a házi jelzőrendszer, a szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás együttes működtetésében.
A Hír6.hu megtudta, hogy a gyulai kistérség pályázik a Társadalmi Megújulás Operatív Programján (TÁMOP) belül egy olyan kiírásra, amelynek az a célja, hogy a rendszeres szociális segélyen élőket oktatás, képzés és az alapvető magatartásminták elsajátítása révén visszavezesse a munka világába. Egy külső cég készíti el a pályázatot. A 80 millió forintos vissza nem térítendő támogatás 5 százalékát sikerdíj fejében csak akkor kapja meg a pályázatíró cég, ha sikeres lesz a pályázat.
Pluhár László elmondta, nagy szükség van ilyen pályázatokra, hiszen Gyulán 930, Eleken 435, Kétegyházán 210 és Lökösházán mintegy 100 regisztrált munkanélküli van.
Téli, közmunka, program
A négy településből álló gyulai kistérség pályázik a téli közmunka-programokra is. Egy 12 millió forintos pályázat révén 48 fő foglalkozatását szeretnék biztosítani - tudtuk meg Lebenszky Attilától, a kistérségi munkaszervezet vezetőjétől. Elmondta, országosan 470 millió forint áll rendelkezésre az olyan nem hátrányos kistérségeknek, mint a gyulai. Esélyeiket úgy növelték, hogy magasabb, 16 százalékos önrészt vállaltak.
A kistérségi ülésen döntöttek, hogy a jövőben a tagdíj minden településnek lakosonként 60-ról 70 forintra nő. Ez a 42 ezer lélekszámú kistérségben azt jelenti, hogy a tagdíjból származó bevétele közel 3 millió forint.
Pluhár László az országos költségvetés fényében kissé borúlátóan láttatta a kistérség jövő évi büdzséjét, amely mind nominál-, mind reálértékben változik. A kistérségi társulás végül egy nyilatkozatban támogatásáról biztosította Újkígyós várossá válásának pályázatát. Ez arra mutat, hogy nagyközség 2009-ben harmadszorra is nekifut a várossá válás rögös útjának.







