Nem akarom provokálni, de milyen érzés Békéscsabán lenni?

Miért kérdezi?

Már csak azért, mert a 2002-es országgyűlési választási kampányhajrában elhangzott az Ön szájából az úgynevezett „köteles beszéd". Ez jelent-e ma bármilyen disszonanciát, egyáltalán, hogyan emlékszik vissza a történtekre?

Arra emlékszem, hogy láttam Tóth Károlyt a fal mellett ácsorogni bent, a teremben.

A békéscsabai Ifjúsági Házban voltak...

2002. március 23-án a békéscsabai Ifjúsági Ház nagytermében tartott kampányrendezvényen Kövér László mintegy másfél száz fős hallgatóság előtt az olimpia megrendezése kapcsán - Tóth Károly szerint - kijelentette: „Sokan vannak ma Magyarországon olyanok, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találnak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat." Majd ehhez - miután észrevette, hogy Tóth Károly is a teremben van, akivel akkor nyolc éve dolgozott együtt az Országgyűlésben - hozzátette: „Lehet, hogy egy kicsit messzire mentem. Akkor azt javaslom nekik, maradjanak életben, az lesz a legnagyobb büntetésük, hogy látják megvalósulni a céljainkat, legfeljebb koloncként magunkkal cipeljük őket."
Előbb a Békéscsabai Városi Bíróság, majd a Békés Megyei Bíróság az „akasztásos" vagy más néven „köteles beszédhez" hasonló tartalmú más beszéd hangfelvételét, több televíziós interjú szövegét beszerezte. Ennek nyomán arra az álláspontra helyezkedett: lehet, hogy Tóth Károly szocialista politikus négy nappal későbbi sajtótájékoztatóján nem idézte szó szerint Kövér Békéscsabán mondott szavait, de valótlan tényállítást nem tett, így nem sértette meg a Fidesz politikusának a jó hírnévhez fűződő jogait. 

Azt a beszédet, amit akkor már nem először mondtam el ezzel a fordulattal, ezzel az ironikus példázattal - mert végül is, ezt én tréfának szántam -, ezt aztán más formában láttam viszont a sajtóban. Ezt azóta is a magyar belpolitika egyik legbecstelenebb akciójának tartom, amelyben dicstelen szerepet játszott Tóth Károly. Lelke rajta, majd egyszer valahol valakinek ezzel el kell számolni.

A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy azt a keresetet, amit Ön indított emiatt, jó hírneve állítólagos megsértése miatt, első fokon a békéscsabai, másodfokon, így jogerősen a Békés Megyei Bíróság elutasította. Kimondták, hogy nem sértették meg Kövér László jó hírnevét.

Fegyelmezett emberként tudomásul veszem a bíróság döntését, nem kommentáltam sem akkor, sem most, legfeljebb annyiban, hogy nem értek egyet a döntéssel. Nem az én esetem az egyetlen, amikor úgy érzi az egyik peres fél, hogy nem szolgáltattak neki igazságot.

Valójában mi hangzott el, és hogyan hangzott el?

Ne haragudjon, azt mondta, hogy nem akar provokálni, közben hosszú percek óta csak erről beszélünk. Utánajárható, elolvasható, hogy mi hangzott el, akkortájt ezerszer elmondtuk. A szándékos kisebbrendűségi komplexust teremtő és élesztgető magatartással szemben tiltakoztam akkor a magam mondandójával, amelyiknek az volt a lényege, hogy Magyarország alkalmatlan egy olimpia bármikori megrendezésére.

081124_kover_laszlo_001.jpg (m)
"Mi tagadás, vigyázok a
szavaimra" - Kövér László
© Fotó: Such Tamás

Érdekes módon, ugyanazok, akik akkor a legharcosabban próbálták nevetség tárgyává tenni az akkori kormány ambícióját, hogy olyan célt tűzzön ki a nemzet elé, amely összefogásra is alkalmas, most azok állnak be a Budapesti Olimpiáért Mozgalomba, támogatva egy majdan megrendezésre kerülő olimpiát. Az a helyes magatartás a részünkről, ha ezt támogatjuk, bár most messzebb vagyunk ettől az álomtól, mint valaha. Azt sem tudjuk, mi lesz a jövő héten vagy a jövő hónapban, de reméljük, egyszer kilábal ebből a mély válságból az ország - és ismét olyan kondíciókban lesz, hogy nyugodtan vállalhat egy olimpiát.

A 2002-es országgyűlési választás végkimenetelét mennyire befolyásolta az Ön békéscsabai beszéde, amit sokan valódi balhénak, mások műbalhénak aposztrofáltak?

Száz és ezer olyan momentuma volt a választási kampánynak, amelyből egy is elegendő lett volna ahhoz, hogy azt a kis különbségű vereséget elszenvedjük.

Igen, de sokan határozottan azt mondják, ez volt az.

Ez is ezek között volt. Ha ez nincs, akkor talán nyerünk, de mondom, ilyen volt kilencvenkilenc másik is. Nyilvánvalóan nekem ez személy szerint nem egy jó érzés, s akkor különösen nem volt az. De nem is a választási vereség miatt, mert hiszen nem gondolom, hogy emiatt vesztettük el a 2002-es választásokat, hanem amiatt, hogy nagyon sok ember, köztük a saját szülővárosomból engem nagyon régóta ismerő emberek is elhitték azokat a szörnyűséges szavakat, amiket a számba adtak. Úgy tekintettek rám, mintha valahogy kifordultam volna önmagamból.

Tóth Károlyt most látta?

Még nem voltam a teremben.

De akkor majd szétnéz?

Igen, szétnézek.

És vigyáz a szavaira?

Mi tagadás.