Hogy a zeneszerző nem a szokványos módon tett eleget a kor ízlésdiktatúrájának, jelzi: a Csínom Palkó túlélte saját korát. Önmagában az a tény, hogy 2008 decemberében egy magyarországi színház - a békéscsabai - a műsorára tűzi, bizonyítja a daljáték kortól teljesen független művészeti értékeit.

Rendkívüli vállalkozás a helyi színház életében a Csínom Palkó bemutatása, mert az olyan önálló, helyben készült összművészeti produkció, amire kevés hasonló példa akad. Önmagában az a tény, hogy egy prózai színház saját művészeit szerepeltetve daljátékra adja a fejét, nem szokványos. Az pedig egyenesen a rendhagyó kategóriába sorolható, hogy a daljátékot három alkalommal élő nagyzenekari kísérettel adják elő.

A Greifenstein János rendezte darabban a főbb szerepekben: Presits Tamás (Balogh Ádám), Gulyás Attila (Csínom Palkó), Vadász Gábor (Csínom Jankó), Csomós Lajos (Rosta Márton), Tege Antal (Tyukodi Pajtás), Szőke Pál (Förgeteg), Vígh Zsuzsanna szh.(Édusa), Zsuzsika (Tóth Zsófia), Nagy Erika (Örzse), Bányai Ágota (Kati) és Czitor Attila (Koháry gróf) lép fel. 

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Somogyi-Tóth Dániel vezénylete mellett a csütörtöki nyilvános főpróbán, majd a pénteki premieren és a szombati díszelőadáson a zenekari árokba süllyesztve adja elő a daljáték zenéjét. Az élőzene semmivel sem pótolható gyönyörűsége nem szorulhat különösebb bizonyításra.

A zenekar CD felvételen rögzítette a Csínom Palkó zenéjét, így a fennmaradó előadásokon is a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar játszik, ám már nem élőben. Az idén összesen a felsorolt három alkalommal kerül színpadra a darab.

További különlegessége a premierre váró előadásnak Szokolay Dongó Balázs tárogatós szerepeltetése, valamint a Mlinár Pál vezette néptáncos különítmény, a Balassi Táncegyüttes színpadra vitele.

Különleges színvilágot terveztek - teljesen fehér - a daljáték mostani bemutatójához. A díszlettervező egyben a darab rendezője, Greifenstein János. A darab jelmeztervezője Olga Gonobolin. A jelmezek különlegessége, hogy papírból készültek. A daljátékhoz a díszletszobrokat Hatvany Csaba tervezte.