A Móra kisregény alapos átdolgozásra szorult, ami nem meglepő, mert nem színpadi műnek készült. A Jókai Színház idei magyar évadában (Arisztophanész Lüzisztrátéját leszámítva kizárólag magyar szerzők műveit mutatják be) a Rab ember fiai lesz a hetedik bemutató, aminek rendezője Seregi Zoltán.

090226_rab_ember001.jpg (x)
Apafi Mihály szerepében Vikidál Gyula
© Fotó: Such Tamás

A színház dramaturgjaként is dolgozó Zalán Tibor saját bevallása szerint nehéz feladatot vállalt magára, amikor az ifjúsági regényből történelmi színdarabot írt. Az elmúlt évtizedekben a Rab ember fiai nagyon szervesen hozzátartozott az olvasott művek köréhez. Félő, hogy ma már némileg másként áll a helyzet.

A klasszikusnak számító Móra-műből a Jókai Színház igazgatójának, Fekete Péternek a felkérésére írt színpadi darabot Zalán Tibor.

A főbb szerepekben Vikidál Gyulát (Apafi Mihály fejedelem), Kovács Editet (Bornemissza Anna), Bartus Gyulát (Szitáry Kristóf), Szente Károlyt szh. (Szitáry Tamás), Burány Árpádot szh. (Szitáry Ádám), Tege Antalt (Cselebi bég), Jancsik Ferencet (Pipitér), Hodu Józsefet (Hajdár basa) és Csomós Lajost (Piszliczár) láthatja a közönség.