Azonban a két derbi egyik remek összhangja az volt, hogy a kézimeccsen Petri speaker számtalanszor elmondta: aki megőrzi a sportbelépőjét, és este ellátogat az Ifiházba, az kedvezményt kap a murira. És valószínű azért fordulhatott elő Póka Egonék koncertjén, hogy amikor Póka a fradis emlékeit ecsetelte, a közönség soraiban az egyik lelkes lila harcos ezt zokon vette.
Hajrá Csaba! Hajrá Csaba!
kántálta nagy bőszen csaknem fél percig a rigmust a drukker, miközben a zenész hozzáfűzte, hogy ő a hőskorról beszélt. Többek között arról, hogy amikor Radics Bélával együtt játszott - körülbelül negyven éve -, a zene zene volt. (Populáris értelemben.) És tulajdonképpen Egon Experince-sze nem titkoltan arra a korra hajaz, s udvariasan többször meg is hajoltak a mestereik előtt.
Póka Egon gitárja a C betűvel
(még több kép)
(Egyszer, amikor a fővárosban játszott Jack Bruce, a zseniális Cream bőgőse, Egonunk a kezébe nyomta a Fenderét és egy alkoholista filcet. Bruce szignálta is a legendás Precisionját, amin ma már - a sok muzsika miatt - csak a ce látható. Póka fémes basszusjátékában benne van a Cream és a Zep' iskola alfája és ómegája, no, és saját maga. Azt hiszem sokan a tudásának a negyedével is beérnék.)
Egon az Experience-szel kalapot emelt Hendrix bácsi előtt, és nem is akárhogyan, mert a basszeros mindig erős hangszeresekkel köti össze a bajszát. A két társa, a Póka apóka kőbányai zeneiskolája dicső növendékei voltak. És ami nagy erőssége a bandának, hogy a főnökön kívül a sziporkázó gitáros, Tarnóczky Ferenc, és a kiváló dobos, Szakadáti Mátyás is énekel szólót. (Főleg abban a korban, amikor egy jóravaló énekest is rohadt nehéz találni, hát még hármat.) No persze, a vigasság csúcspontja akkor következett be, amikor Egon bekonferálta „testvérét", Tóth János Rudolfot.
Mint két tojás,
úgy állt egymás mellett a deszkákon a két csatár, és ekkor Tóth János Rudolf belekezdett a gyönyörű Little Wingbe. (Ezt a dalt előző nap Móra Erzsike is énekelte a Budapest Acoustic Band műsorában, ahol épp Takács Tomi gitárosa, Gál Gábor volt az egyik pillér.) Közben üzentek az Elefánt Blues Egyházközösségéből - akik ideiglenesen az Ifiház Casinoját alakították át blueskuckóvá -, hogy megjött Takács Tomi is, akit illik archiválni, midőn ízlelőbimbóival kolbászteszttel.
S mielőtt még takácstomiznánk egy kicsit, nem szabad szó nélkül elmennünk az est házigazdája, Benkő Zsolti mellett sem. Gratula a Csabai Csípős Blues Club elnökségének, hogy egy valódi bluesmant tettek meg erre a posztra, és mint kiderült, Zsolt nemcsak a gitárral, hanem a szavakkal is brillíroz. És amikor a konfokban mégis lemerült, magamaga volt az élő bluesDJ, amíg a társai a nagy átszerelésekkel bajlódtak.
Megöl a vágy...Takács Tamás (még több blues képeken)
© Fotók: Such Tamás
És végül jött Takács Tomi és a Blues Band. És nem lehet mit tenni: Tomi százhúsz évesen is Tomi marad. Ugyanis ha egy ötvenfős kis klubban, vagy történetesen a Rolling Stones előtt játszik hetvenezer ember előtt, ő mindig ugyanolyan közvetlenül, és természetesen viselkedik. (A színpadra például a blues club fehér pamutpólójában jött ki.) Tomi egyúttal az ország egyik legjobb showmanje is, aki nem sajnálja az energiát a rekeszizmaink megdolgozására, azonfelül dalszövegeiben a mindenkori kormányt a legcsípősebb társadalomkritikával illeti.
Az (első) bluesház buliban az egyik legnagyobb szépség az volt, hogy a tizenéves rockereken kívül szép számban képviseltette magát a 30-60 közötti korosztály is, akiknek a legfőképp a saját nemzedéke muzsikált. De nekünk ki fog zenélni mondjuk harminc év múlva? Naná, hogy a Kuss Tücsök!
1
