Dr. Maliga Pálra emlékeztek

 

Az 1913-ban született (s 1987-ben elhunyt) dr. Maliga Pál szülőházának helyén álló épület falán elhelyezett emléktábla előtt az említettek képviselői mellett más tisztelői is „felsorakoztak".
A város ifjúsági fúvószenekara által eljátszott Himnusz és Szózat között dr. Kancsó János képviselő, bizottsági elnök köszöntője, dr. Soltész Miklósnak, az MTA Kertészeti Bizottságának elnökének, illetve dr. Apostol Jánosnak, a (budapesti székhelyű) Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-fejlesztő Kht. igazgatójának rövid megemlékezése után lehullott a fehér lepel a míves emléktábláról.


Emléktábla avatás a tudós emlékére

Az emlékezők által elmondottakból megnyerő pályakép rajzolódott ki. Sokan tudták, mások itt hallhattuk, hogy (többek között) a magyar meggynemesítés kimagasló személyiségét tisztelhetjük dr. Maliga Pálban. Iskolateremtő munkássága nemzetközi elismerést szerzett neki és Magyarországnak is. Kertész, szőlész, borász, mezőgazdászi, tanácsadói diplomái birtokában, egyetemi tanárként, kutatóként egyként nagyot alkotott. Életműve fő vonulatával a magyar meggytermelés új alapokra helyezője lett. „Érdi bőtermő" és „Érdi jubileumi" elnevezésű meggyfajtái kiemelkedő nemesítési teljesítményt jelentenek, ez utóbbit az USA legjelentősebb meggytermelő államában, Michigenben is az egyre jobban elterjedő fajtaként ismerik.
Tudós alkatát jellemzi a tőle származó gondolat: „Mindaz, amit a próba még nem hagyott helyben, csak feltevés"
Dr. Kancsó János bejelentette: kezdeményezték a tótkomlósi születésű tudós posztumusz díszpolgári címmel történő kitüntetését. Az avatást követő fogadáson többen is méltatták dr. Maliga Pál tudományos, emberi és tanári nagyszerűségét, személyes emlékeiket osztották meg a jelenlévőkkel. Az Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-fejlesztő Kht. két vezető munkatársa, Kállay Tamásné dr. és Szenczi Győző levélben méltatta egykori munkatársuk nagyszerűségét.