Megalakult az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft.

Vén István feltalálónak, akinek turbina szabadalmát 1990-ben bejegyezték, nem volt olyan volumenű tőkéje, amivel megépíthette volna a villamoserőművet a gádorosi NSZ.3-termálkútra. Ezért 1992-ben a MOL Rt.-vel kezdett tárgyalásokba, hiszen úgy tájékoztatták, hogy a termálkút az olajtársaság tulajdonában van. Nem tudta, hogy a 1990 évi LXV.tv. 107.§. (2) alapján az állami tulajdon jelentős része az önkormányzatokhoz került. „Az 1993-as bányatörvény alapján derült ki számomra, hogy ki a valódi tulajdonos” – tette hozzá Vén István, aki ekkor elhatározta, hogy megveszi a kút körüli földeket. Voltak külföldi befektetők, akik szerződtek volna Vén úrral, de csak akkor, ha feláll a cég, a projekt és a kezükbe kerül a kút a földekkel együtt. Megalapította tehát az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft.-t (EMGV).

Kárpótlási jegyek mizériája

Vén terve az volt, hogy a megvásárolt földeket felértékelteti a föld mélyében rejlő geotermikus energiára hivatkozva, apportként beviszi a kft.-be, felemeli a törzstőkét, ami már elegendő lesz a hitelfelvételhez. A földek megvásárlásához pénzre volt szüksége, ekkor jött kapóra a kárpótlási jegyláz. 56-os múltja miatt jó kapcsolatokat ápolt a TIB-bel (Történelmi Igazságtételi Bizottság) és a POFOSZ-szal (Politikai Foglyok Szövetsége), akik segítettek abban, hogy 13 megyében jegyeket vásároljon. Előre 20%-ot fizetett ki, majd 90 nap elteltével további 100%-ot ígért, noha akkoriban jó, ha a címérték fele árában elkeltek a jegyek. Összesen 1,22 milliárd névértékben vásárolt jegyeket. Bár 700 milliót kifizetett, 1994 tavaszán fizetési késedelembe került, egyszerre több mint 3000 ember jelentette fel. Furcsa módon ugyanis egy hónap múlva bizonyos csoportok 50% alá vitték a kárpótlási jegyek árfolyamát, amit a vizsgálat 6 hónapja alatt már 18%-ra süllyesztettek, azaz az EMGV által ténylegesen mindenkinek kifizetett 20%-os előleg értéke alá.


Lecsukták

Vén Istvánt 1994 áprilisában tartóztatták le különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt, hiszen a kárpótlási jegyek egy részét nem fizette meg. A nyíregyházi városi ügyészség 1994-s vádirata szerint az EMGV „sem az érintett földterületek tulajdonjogát, sem a kutat, sem a geotermikus energia kutatására és kitermelésére feljogosító koncessziót, továbbá a bánya-, vízügyi- és környezetvédelmi szakhatósági engedélyeket sem igyekezett megszerezni.” Ezzel szemben már 1993 októberében együttműködési megállapodást kötött a gádorosi tsz-szel, amely szerint a „kút földterületének cseréjét a földkiadó bizottság elősegíti. (…) Vén István a tsz-nek pénzeszköz végleges átadása címen 5 millió forintot befizet.” Az 1995. júliusi adásvételi szerződésben pedig leírták, hogy Vén 1993 őszén az adásvételi előszerződés aláírásakor kifizette a 3,9 millió forint vételárat. Az ügy azért haladt ilyen lassan, mert a pénzből a szövetkezet tagosította a földeket, aztán adták el. Az átírási késedelem miatt – furcsa módon a békés megyei földhivatalok roppant lassan dolgoztak – Vén István nem apportálhatta a megvásárolt ingatlanokat, így a befektetések függőben maradása a Kft.-nél fizetési késedelmet generált. A nyomozó hatóságok miért nem vették figyelembe a nyilvánvaló dokumentumokat?

 


Geotermikus hőerőmű - megújuló energia

A történet további fejleményei mégis több kérdést vetnek fel: még negyedéves elmaradása sem volt a kifizetésekkel Vén Istvánnak, amikor csalás gyanújával 1994-ben a vállalkozót előzetes letartóztatásba helyezték a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. Az erre vonatkozó rendőri indoklás többek között idézte a MOL Rt. azon nyilatkozatát, miszerint a Vén által magáénak mondott mélyfúrás valójában nem az Első Magyar Geotermikus Villamoserőmű Kft.-é, hanem az olajipari nagyvállalaté. A MOL arra hivatkozott, hogy mivel az 1993-as adásvételi szerződést a földhivatalok csak 1996. október 1-jén vezették át a tulajdoni lapra, így azok semmisnek tekinthetők. A MOL Rt. a rendőri, majd bírósági eljárásban azt is kijelentette, hogy Vén István 1990-ben bejegyzett szabadalma működésképtelen és a terve „kivitelezhetetlen". A vállalkozót - aki 56-os forradalmi tevékenysége miatt már korábban ült négy évet a kádári börtönökben - végül kilencévi börtönbüntetésre ítélték, ám a bíróság végül is az ítéletét hét év letöltendő börtönbüntetésre enyhítette. Időközben a földhivatal - amely a vállalkozó szerint szándékosan késett a tulajdonjog bejegyzésével - Vén István nevére írta a kút tulajdonjogát.

A MOL új céget alapított a geotermikus energiára

Tavaly a MOL a Green Rock Energy ausztrál céggel közösen CEGE néven társaságot alapított azzal a céllal, hogy az Magyarország piacvezető energiatermelő társaságává váljon. Időközben az NSZ.3 kút mélyfúrására a MOL bejegyzett bányaszolgalmi jogot szerzett. Vén István most a perújítást követő szeptemberi tárgyaláson azt kéri a bíróságtól, hogy az olajtársaság bányaszolgalmi jogát töröljék, hiszen a 0106/7 hrsz. alatti terület nem a MOL-é, hanem az övé.

 A legnagyobb nemzeti kincs

A szolnoki székhelyű Kőolajkutató Vállalat hazánk legnagyobb mobilizálható, több ezer köbkilométeres, ún. nagyentalpiájú geotermikus tározó rendszerére talált rá 1981-ben az Orosháza melletti Gádoroson. Az állami vállalat szakemberei ekkor még nem tudhatták – hiszen csak földgázmezőket kerestek -, hogy az NSZ.3-as keresztnevet kapott kút, az ország egyetlen olyan ismert helye, ahová a feltörő több mint 180 fokos termálvize miatt, előbb-utóbb megérné egy 5000 KW-os erőmű telepítése is. A Kórógy és a Mágocs-erek határolta terület középpontjában meglelt „forrást” még ugyanebben az évben az állami vállalat mérnökei ledugattyúztatták, elzárták. 1985 decemberében a 13 kilométerre arrébb fekvő Fábiánsebestyén külterületén a cég fúrómesterei ismét rábukkantak erre a tározóra, ám a tengervíz itt már – a gádorosival ellentétben - 300-400 atmoszférás túlnyomással tört fel 180-200 Celsius fokon. A ritka geotermikus adottságokkal rendelkező kutat ekkor már nemzetközi figyelem kísérte.

Becslések szerint a tározó hasznosítható energiakészlete meghaladja Kuvait Állam teljes olajkészletét. Egy valóságos „geológiai atomkazánnal” állunk szemben, amelyben az évmilliókkal ezelőtt bezáródott tengeriszapot a Föld belsejében mindenütt jelenlévő radioaktív anyagok bomlásánál felszabaduló energia hevítette fel. A 25 év alatt kitermelhető 20 milliárd tonna kőolaj-egyenértékű energiakincs nemcsak a Kárpát-medence, hanem egész Közép-Európa energiaellátásában jelentős szerepet foglalna el.