A „Folyóvizeink" novellapályázat I. kategóriájában (Magyarország folyói) százöt mű érkezett, míg a II. kategóriában (A mi Élővíz-csatornánk) huszonhárom pályázatot adtak be. A Zalán Tibor, Závada Pál Tarján Tamás alkotta zsűri az első kategóriában a budapesti Szappanos Gábor „Szindbád az árvízi hajós" című novelláját ítélte a legjobbnak. A II. kategóriában a gyulai Kiss László „Doors" című műve végzett az első helyen.
Az I. kategória második helyét a budapesti Tomán Zsóka „Lagyik vót az Ipón, a harmadik helyet pedig a makói Jámborné Balogh Tünde „Utazás őszi folyón" írása érdemelte ki.

 
Pánics Ferenc, balról
a második

A II. kategória másodikja Pánics Ferenc „A hajó", a harmadik a debreceni Pappné Majzik Ilona „Megbocsátás" című alkotása lett.
A nemrég elhunyt, Battonyán született, de utolsó évtizedében Békéscsabán élő Pánics Ferenc a novellapályázat mellett még egy díjban részesült. A Körös Irodalmi Társaság által évente egyszer odaítélt Körösök Gyöngye-díjat ezúttal a társaság, posztumusz Pánics Ferencnek ítélte oda.
A könyvhétzáró irodalmi délutánon a KIT elnöke, Elek Tibor bemutatta a Bárka legfrissebb, idei harmadik számát, amelyben több Békés megyei alkotó írása olvasható. Publikál a folyóiratban Banner Zoltán, Ván Hajnalka, Szilágyi András, Elek Tibor, Fodor György. Ezen túl, Pánics Ferenc eddig meg nem jelent novellája, a Zavar is olvasható a Bárka legújabb számában.