Összeállt a békéscsabai, augusztus 20-ai ünnepi műsor, melynek sztárfellépője Charlie lesz. Az énekes, negyven éves pályafutása legismertebb dalaiból ad másfél órás koncertet. A kulturális programokkal kapcsolatban Herczeg Tamás - a lebonyolításért felelős intézmény, az Ifjúsági Ház és Általános Társaskör igazgatóhelyettese - arról beszélt, a városi rendezvény összekapcsolódik a XXIII. Zenit gálaműsorával. A magas színvonalú koncertfúvos zenekarok mellett, a gyomaendrődi majorette csoport is fellép, így a gála a korábbi éveknél hosszabb, közel két órás lesz.


Az előkészületekkel kapcsolatban elhangzott: elkészült a biztosítási terv, így bármilyen nem várt esemény bekövetkeztére meg van a vészforgatókönyv. A tűzijáték idejére biztonsági okokból lezárják a Derkovits sor Városháza mögötti szakaszát, illetve a Széchenyi utcát. Rossz idő esetére a szabadtéri helyett alternatív helyszíneket jelöltek ki, így például a kenyérszentelésnek a katolikus templom, a Zenit gálának pedig a Városháza díszterme adna otthont. A kulturális programok megszervezése 4,8 millió, a tűzijáték pedig 3,6 millió forintba kerül.

A sajtótájékoztatón Somogyvári Csilla szervező elmondta, a program összeállításánál arra törekedtek, hogy a hazai és helyi előadóknak biztosítsanak nagyobb teret. Így a város két, világszerte ismert néptánc együttese, a Tabán és a Balassi is fellép, mellettük több helyi előadó mutatkozik be. A programok három színpadon zajlanak, s ezzel párhuzamosan a Békés Megyei Népművészeti Egyesület rendez kirakodó vásárt és kiállítást.

A program délelőtt fél tízkor kezdődik a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar térzenéjével, majd tíz órától zászlófelvonás lesz katonai tiszteletadással, amit ökumenikus kenyérszentelés és áldás követ. Az egész napos kulturális programok zárásaként 20 óra 55 perctől Vantara Gyula Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere mond ünnepi köszöntőt, majd kezdődik a tűzijáték. 21 óra 30 perctől Charlie lép a színpadra és a rendezvény zárásaként 23 órakor a Szózat hangzik el.