Pa223534a.jpg (x) Ennek a vetélkedőnek volt hangulata

Rockvetélkedőt szervezett október 22-én estére a Justh Zsigmond Városi Könyvtár és a Petőfi Művelődési Központ. Az e célra legszerencsésebben használható helyen, a művelődési központ második emeleti előadótermében tíz - egyenként három résztvevőből álló - csapat számára helyeztek el asztalokat, székeket. A nézőknek a versenyzők mögött találtak helyet, a tágas színpadon a Spectrum Blues Band nevű zenekar, és a verseny demonstrációs kellékei osztozhattak.

A zsűri elnöke a Szegedi Tudományegyetemen rocktörténetet oktató Pleskonics András volt (Európában is páratlan ez a kurzus), a tagok között pedig Mihály Zoltán rockkutatót (e témát érintő könyvének megjelenését egy év múlva reméli), Zsedényi Péter aktív zenészt és Lénárt Ferenc utazót láthattuk.

Pa223538a.jpg (x) A zsűri: Zsedényi Péter, Pleskonics András, Mihály Zoltán és Lénárt Ferenc (balról jobbra)

A könyvtárat képviselő (a műsorvezetői tisztelt is ellátó) Törköly József kérdésünkre elmondta a vetélkedő előtt, hogy tavasszal vetődött fel bennük a rockvetélkedő ötlete. Mégpedig a szélesen értelmezett könnyűzene felkarolásának szándékával. Lehetséges, hogy később könyv is terem belőle.

- Abból indultunk ki, hogy ennek a zenének nagy tömegbázisa van - mondta Törköly József. - Nehezen indult be a szervezés folyamata, elsőre nagyobb érdeklődésre számítottunk. Aztán összejöttek a csapatok, jó hangulatú baráti társaságok tagjai fogtak össze. Díjakat is sikerült biztosítanunk az első három helyen végző csapat számára.

- Követi-e újabb rockvetélkedő ezt az első?

- Ha ez sikerrel zárul, s továbbra is marad iránta érdeklődés, bizonyára lesz folytatása.

- Milyen feladatokat kell megoldani itt?

- Lesz például video-, lemezborító- és zenefelismerés, aztán amolyan activity rajzzal és mutogatással, melynek lényege dalcímek kitalálása. Totózunk is, s jönnek az ilyenkor elmaradhatatlan villámkérdések. A pontozást, a verseny állását folyamatosan kivetítjük a versenyzők számára, a közönség kedvéért.
A játékosok többsége - akár koránál fogva is - otthonosan mozoghatott a hatvanas, hetvenes évek rockvilágában is, de volt például középiskolásokból álló csapat. A kérdések a folyamat máig tartó egészét ölelték át.

A verseny Pusztai Lajosnak, a PMK igazgatójának köszöntőjével indult. A versenyt az Akantisz Tamás, Magyarfalvi Péter és Mareczky Béla által alkotott csapat nyerte. Második helyen Marton Zita, Szilágyi Melinda és Sóki Rudolf csapata végzett, míg harmadik Kerekes János, Balla Lajos és Kiss Sándor hármasa lett.

A vetélkedő után a Spectrum Blues Band adott koncertet. Pusztai Lajos elmondta, hogy a művelődési központ május végéig további hét koncerttel kíván kedveskedni közönségének. Ami már biztos: remek ötlet kiváló megvalósítása volt ez a vetélkedő. S ami a legfontosabb: ritkán érzékelhető jó hangulat töltötte be a termet.

PA223539a.jpg (x) Alapos tudást igényelt egy-egy kérdés megválaszolása