A Szomszédolás hatodik etapjaként a horvát kultúra mutatkozik be február 26-tól a Békés Megyei Jókai Színházban. Elsőként Tahir Mujičič: Trenk avagy a vad báró című darabjának premierjét tekinthették meg az érdeklődök. A bemutató előtt - a kulturális hónap megnyitóján - Ivan Bandić, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövete a két népet összekötő évszázados történelemre hívta fel a figyelmet, illetve arra, hogy országa jó úton halad afelé, hogy részese legyen annak az európai családnak, amelynek már tagja Magyarország. Jelképesen egy meghívót is átnyújtott a jelenlévőknek, amelyben az egyik legtisztább vizű tengerhez invitálta a pihenni vágyókat.

100226_horvat4.jpg (m)
Fekete Péter és Ivan Bandić (Fotó: Such Tamás)

A megnyitó előtt a nagykövet megbeszélést folytatott Farkas Zoltánnal, a Békés Megyei Közgyűlés alelnökével és Fekete Péterrel. Ezen - elmondása szerint - arra biztatta a megye vezetését, keressen testvérkapcsolatot horvátországi településekkel. A közös munkából ugyanis - ezt remélhetőleg bizonyítja a békéscsabai előadás - nagyszerű alkotások születhetnek.
A kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet Farkas Zoltán is köszöntőjében. „A mai Európában csak akkor vannak lehetőségeink, ha képesek vagyunk az együttműködésre" - fogalmazott. Hozzáfűzve, bízik benne, hogy a kulturális együttműködés további kapcsolatok kialakulását hozza magával, és a horvátok is felfedezik Békés megye szépségét gyógy- és termálvizeit.

100226_horvat2.jpg (m)
Még több mosoly

A premier kezdete előtt Fekete Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy - bár egy bemutató mindig ünnep - az külön öröm, hogy a szerző megtisztelte jelenlétével az előadást. Ami pedig külön érdekességét jelenti a darabnak: az előadásban szereplő hat színésznő mellrátétekkel jelenik meg, amelyeket egy különleges munkafolyamat során a színháznál működő színitanház növendékei készítettek el. A mellrátétek öntőformáit kiállították, így azok a nagyközönség számára is megtekinthetők, mint ahogy az a különleges kiállítás is, amely március 8-án nyílik a színház előterében. Itt horvát művészek által készített ékszereket mutatnak majd be.