„Én vagyok a futballista Alagon, Alagon,
Labda helyett engem rúgtak valagon, valagon,
Csinn-bumm gyerekek, babot sz*rtam, egyetek!
Csinn-bumm gyerekek, jól kib***tam veletek!"
(Szamócának, azaz Keleti Lászlónak az egyik betétdala
a Csinn-Bumm Cirkusz repertoárjából, még az '50-es hajnalán.)
Első flash: 2010. április 29., csütörtök, 10 óra körül (fotóspróba?)
Sürög-forog az evangélikus udvaron felállított porondszínház apraja-nagyja. Először mindenki idegen, de nem azért mert nem vagyok otthon, és nem is azért mert a színház tájékán önmaguktól elszállt fazonok ténykednek, hanem inkább azért, mert ez egy olyan szakma, hogy a prömier előtti napokban már mindenki pókertekintettel koncentrál a kezdésre, és ráadásul minden szögnek és madzagnak pontos helye van a játéktérben.
Sürög-forog a porondszínház
beltere is. Oleg, Oleg, szólítja meg Oleg Zsukovszkijt (aki a darabban Cipollát játssza) Vidnyánszky Attila a Hungaricus rendezője, s majd azt hallom, hogy oroszul beszélgetnek. (Nahát.)
Meine Damen und Herren! (még több fotó)
Gyere, Hobo! Csendet!, szórja több síkon is az instrukcióit Putyi (Simon József - ügyelő). Közben Hobo bandája a helyére kerül (és ez minden szempontból így van: az énekes majd' 20 év után végre, közel egyenrangú alkotótársakra talált), ahogy a klasszikus cirkuszi muzsikusok, szinte a sátor plafonján ülnek.
Dobpergés, feszült várakozás (mintha Bob Fosse Cabaret-ja forogna tovább, csak a horogkeresztes zubbonyosok helyett, pacifisták ülnek a nézőtéren), és hirtelen Muddy vad három hangja
letarolja a hajhagymáinkat is.
(A '80-as évek végén volt egy Lewis 501-es reklámspot-verze: az izzadt kockás hasú, amcsi csávó James Brown I Feel Good-jára szaladt le a padlás korhadt falépcsőjén, na ezt inkább nem, mondta a marketingosztály, és, mint „B"-megoldást bedobták Muddy Waters, jó, húzós Mannish Boy-ját, amit nem kell nagyon túl magyarázni, s ahogy az izzadt kockás hasú, amcsi csávó araszol lefeléa Muddy-opusra, az erőtől belerecsegnek a gerendák is.)
Szóval a Mannish Boy
kettéhasítja a sátrat, és a Maci (Tátrai Tibusz nevezte el így Hobót) beledörmög egy Kelet-európai bluest az atmoszférába.
Második flash: 2010. április 29., csütörtök, 19 óra körül (főpróba, fotózni is lehet)
Puszi a Maunika-sónak (képek)
Sürög-forog az evangélikus udvaron felállított porondszínház apraja-nagyja. Mindenki átöltözött, csak Vidnyánszky Attila van piros joggingban. Csendre int a dobpergés, Mannish Boy már megvette a darabot, s megelevenedik a Circus Hungaricus stábja. És az ember azt sem tudja, hogy mit nézzen. Majd egy jó, másfélórás masszív klipp ömlik ezerrel az arcokba: artisták, statiszták, táncosok, zenekar, Cipolla és Hobo.
Az állandóan hullámzó kedélyállapotú Cipolla végig otthonosan mozog a térben: olykor a publikumhoz beszél (megannyi nyelven), s néha a darab egyik elengedhetetlen kellékével, az örökké adásban lévő kamerával játszik, amit a háttérben felállított óriáskivetítőkön végig követhet a nagyérdemű.(A kivetítőkön többször feltűnnek Hobo mesterei: Chaplin, és a Fellini bohócok.)
Azonkívül, hogy a Hungaricus pillérét - a sok látványelemen kívül - az igen erős dalok (a zeneszerző Madarász Gábor) adják, Hobo átvezető monológjai elmesélik, hogy miért is lett az, ami.
Hat éves korában kezdődött,
amikor a szüleivel elment néha-néha a vasárnapi, Csinn-bumm cirkusz matinéira, ahol megérintette Szamóca, azaz Keleti László színművész bohócalakítása.
És Szamócát általában becsapták a társai, ekkor ő mindig sírva ment le a porondról, és az egész cirkusz majd' szétszakadt a röhögéstől, miközben a nézőtéren még egyvalaki sírt. (Igen, a kis Földes.)
A Circus Hungaricus egy mai magyar társadalmi kórkép, Hobo önigazolása, valamint egy több pólusú irodalmi remekmű - cirkuszi-színházi látványelemekkel.
S meglehet, az egyik monológban elhangzik, hogy a szerző a tükörnek bevallja evilági küldetését, azonban talán kifelé is ugyanazt sugallja: lépjen már ki hazánk apraja-nagyja a magyar kishitűségből, fejezzük be a majmolást. Mi itt élünk.
Harmadik flash: 2010. április 30., péntek, 19 óra előtt (pemier)
Sürög-forog az evangélikus udvaron felállított porondszínház apraja-nagyja. A Luther utcán Fekete Péter direktor - mint kvázi forgalomszámláló - szinte egyesével fogadja a vendégeket.
S Hobóban az a jó, hogy többgenerációs. Az elmúlt 32 évben, mióta a Hobo Blues Banddel debütált, sok mindenen keresztül ment, de az útról nem tért le. Nem tett pávatollat a seggébe, nem térítették el a fiss szelek.
Hobót már végképp befogadta a magaskultúra is. Öröm volt látni, hogy a premieren azok is csodálattal nézték/hallgatták, akik még a békeidőben, mint a hatalom szócsövei, olykor egy jó nagyot bele is rúghattak.
Csak a világ változik, mi nem...
