A nagyszabású környezetvédelmi kezdeményezés célja az volt, hogy felhívja a gyulai pedagógusok, a diákok és a szülők figyelmét arra, hogy az italos kartondobozok szelektíven gyűjthetők és újrahasznosíthatók.

A városban minden dobozt gyűjtő kisgyerek ceruzát és hűtőmágnest kapott ajándékba, az 1 kilogramm felett gyűjtő kisiskolásoknak pedig egy sporttáska is járt. Az óvodák közti verseny első helyezettje a Sarkadi Úti Óvoda lett, 1,13 kilogramm/fő aránnyal, őket követte a Bajcsy Zsilinszky Úti Óvoda 0,58-as aránnyal, míg 0,39 kilogramm/fő aránnyal harmadik helyezést ért el a Németvárosi Óvoda. Az iskolák között nyertesként, 0,18 kilogramm/fő teljesítménnyel a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola végzett, míg a Bay Zoltán Általános Iskola 1,15-ös aránnyal a második helyezést érte el. A harmadik helyezésért járó díjat az 5. számú Általános és Sportiskola vihette el, 0,1 kilogramm/fő aránnyal.

gyula_doboz_nap.jpg (x)

„Nagyon örülünk a gyulai gyerekek szorgalmának. Környezetünk védelme szempontjából minden kilógrammnyi szelektíven gyűjtött hulladék érték, hiszen ezzel nem a környezetet terheljük és a Föld véges természeti erőforrásaival is takarékoskodhatunk" - mondta Baka Éva, az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója.

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés közel 6 éve dolgozik azon, hogy felhívja a lakosok, köztük a legfiatalabb korosztály figyelmét is arra, hogy ezen csomagolóanyag 75%-a papír, így szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható. Jelenleg Magyarországon 100 italos kartondobozból csak 14 kerül szelektív gyűjtőkbe.

05_Gyula_DobozNap.jpg (x)

Az italos kartondobozok szelektív gyűjtése városonként eltérő. Ezt a hulladéktípust Gyulán a sárga, műanyagos gyűjtőedénybe kell dobni. A visszagyűjtött italos kartondobozokat papírgyárakban hasznosítják. Ma már számos olyan papírgyár működik Európában, amely kifejezetten csak italos karton csomagolás újrahasznosítására specializálódott. Ilyen közülük a Grätz melletti Mayer-Melnhof papírgyár, ahová a Magyarországon összegyűjtött italos kartondobozok nagy része is kerül.