A Magyar Vöröskereszt szerepe és felelőssége az elmúlt közel egy hónapban még fontosabb lett. Egyre több bajbajutott család kér segítséget a nagymúltú szervezettől, illetve egyre több cég, vállalat ismeri fel a társadalmi szerepvállalás fontosságát és a Magyar Vöröskereszten keresztül nyújt anyagi támogatást a bajba jutottaknak. Többek között pénzügyi nagyvállalatok nagylelkű felajánlásának, a távközlési szolgáltatók összefogásának, köszönhetően az elmúlt 20 év legnagyobb hazai segélyezési programjába foghatott bele a Magyar Vöröskereszt. Az OTP Bank 500 millió forintos felajánlása egyedül álló a Magyar Vöröskereszt életében: soha ekkora összeget vállalati oldalról nem kapott még a hazai szervezet. A bank felajánlását követően, érezhetően megnőtt az országban az adakozói kedv, és örömteli módon még mindig kitart.

A szervezet erőforrásait maximálisan a segítségnyújtásra fordítja: eddig mintegy 60-70 millió forint értékben segített a rászorulókon. Az első ütemben, a krízis elhárítási szakaszban az OTP által átutalt összegből több, mint 5000 ezer árvízkárosult család kapott tartós élelmiszerből, tisztító-és tisztálkodási szerekből, ásványvízből összeállított csomagot országszerte. A munka, így a költségek oroszlán része azonban a krízishelyzet elhárítása után, a második ütemben várható. Az OTP Bank, valamint az árvízi számlaszámra beérkező további felajánlások jelentős hányadát az újjáépítés finanszírozására fordítja a Magyar Vöröskereszt. Terveink szerint a szervezet építőanyagok (tégla, cserép) vásárlásával, valamint az ingóságok pótlásában segít az árvízkárosult családoknak.

A 06 80 911 070-es információs zöld számra - június hetedikei - indulása óta több ezer hívás futott be. Az ide beérkező felajánlásokat rögzítjük egy központi adatbázisba, ezek többsége általában bútor vagy egyéb háztartási cikk.

Az elmúlt egy hónapban több bank is követte az OTP példáját és jelentős összeggel segítették az árvízkárosultakat. A Magyar Telekom 60 millió, a DÉMÁSZ 15 millió, a Wanhua Industrial Group 10,9 millió, a Siemens 7 millió, az MKB Bank 5 millió forinttal segített, a Reál üzlethálózat 8 millió forint értékű segélycsomagot állított össze, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. pedig 3,5 millió forint értékben 54 ezer liter ásványvizet juttatott el az árvízkárosultak számára. A LeasePlan két transportert ajánlott fel szervezetünknek, a 6X6 TAXI és az XLS futárszolgálat pedig a szállítmányozásban segít.

A hazai telekommunikációs iparág legnagyobb szereplői: a Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC már a kezdetektől az ügy mellé álltak, összefogtak, hogy a 1749 minden hálózatból elérhető legyen, így az ezt a számot hívók és smst küldők 200 forinttal támogatják az árvízkárosultakat.

A Tesco 200 forintos adománykártyával segít, melyek az áruházlánc pénztárában vásárolhatók meg. Az internet nyújtotta lehetőségek révén egyre több portál is segít, elsőként a FigyelőNet ajánlotta fel közreműködését, majd több, a Sanomához tartozó internetes oldal is csatlakozott, legutóbb pedig az Ingatlan.com szállt be.

A Magyar Telekom és a Concerto Budapest összefogásával, "Magyar Fantázia" néven jótékonysági hangversenyt tartanak az árvízkárosultak megsegítésére 2010. június 22-én, a Művészetek Palotájában.

Az Egyesült Államok Fejlesztési Hivatala, a USAID ötvenezer dollár segítséget nyújt a Magyar Vöröskereszt árvízi katasztrófaprogramjának támogatására. Az összeget a szervezet egy speciális, mentőeszközökkel felszerelt vízijármű vásárlására fordítja, mely a katasztrófa-elhárítás során a mentés, élelmiszer- és segélyszállítás, evakuálás céljait szolgálja, a nyári időszakban pedig a velencei tavi vízimentőszolgálatnál és a katasztrófa felkészülési gyakorlatoknál veszik majd hasznát.

Hosszú hónapok lesznek mire teljesen normalizálódik az érintett területeken az árvíz miatt kialakult helyzet. A Vöröskereszt egész országra kiterjedő, helyi szervezetei szoros együttműködésben dolgoznak az önkormányzatokkal. Bizottságokat alakítva közösen döntenek a segélyezés mértékéről és további ütemezéséről, hogy minden rászoruló család gyors és hatékony segítséget kapjon.