,,A Középkezdés Veled! szlogenben a hangsúly a Veled szón van, azaz Jézus köré rendeződünk majd ezen a találkozón, mi, evangélikusok. Nem a foci, nem a játék, nem a koncertek és nem pusztán a kulturális programok kapnak itt szerepet, hanem az igazi centrum, Jézus Krisztus" - hangsúlyozta a püspök.
Smidéliusz Gábor Szélrózsa atya a találkozót szervező Tizek koordinátorként, valamint 300 munkatárs vezetőjeként a fesztivál sokrétűségéről szólt. ,,Ez a fesztivál azért más, mint a többi, mert keresztény, Jézus központú, biblikus, lelki és spirituális. Mivel a hagyományos egyházi kapcsolódási felületek a fiatalok számára már nem egyértelműek, ezért szükség van új utakra. A találkozó a gyülekezetek számára is
inkubációs eszköz, hiszen kísérleti jelleggel kipróbálunk mindenféle alkalmakat is, mint például a Tamás mise vagy új liturgikus formák, amelyeket aztán a gyülekezetekben alkalmazhatunk - magyarázta Smidéliusz.
Zsidóság, szlovákság és cigányság súlyponti témák köré fonódnak a szálak, lesznek fórumbeszélgetések, előadások, püspökök órája, komolyzene, könnyűzene, népzene is, meg lehet tekinteni a szarvasi nevezetességeket, sétahajókázás, lovas kocsizás is lesz - sorolta a programokat a Szélrózsa atya.Smidéliusz Gábor újságírói érdeklődésre azt is elmondta, hogy a találkozónak körülbelül 40 millió forintos a költségvetése, amelynek 40 százalékát az egyház fedezi, 60 százaléka pedig a részvételi díjakból, szponzori támogatásból és pályázatok révén jön össze.
Eddig mintegy ezer előregisztrált jelentkezett, s a rendezők szeretnék, ha Békés megyéből minél többen eljönnének. Kőszegen majdnem háromezren voltak az előző fesztiválon.






