- Sajnos az utolsó mérkőzésen nem szerettek volna segíteni a bírók így igazából ellenük is küzdenie kellett versenyzőmnek. Egész nap nagyon összeszedetten versenyzett és jó formában volt, amit mutat, hogy nagyon komoly ellenfeleket sikerült megelőznie. Kis érdekesség: az európai rangsor első nyolc helyezettje közül mindössze 3 tudott eljutni a negyeddöntőig. Nem maradt bennem hiányérzet a verseny után és nagyon büszke vagyok versenyzőmre, aki hihetelen alázattal készül versenyről versenyre. Most egy hét pihenő vár Ibolyára, majd elkezdjük a felkészülést az augusztusi ifjúsági világbajnokságra és a hátralévő két korosztály (U23 és felnőtt I. osztály) országos bajnokságaira - mondta Varga István, Siroki Ibolya edzője.

- Fantasztikus félévet zárt Csinci, hiszen a két magyar bajnoki címre és a diákolimpiai aranyéremre az Európa-bajnokságon elért 5. helyével feltette a koronát. Az Eb-n elért 5. hely fantasztikus eredmény - tette hozzá a tréner. Varga elmondta azt is, hogy borzasztó erős volt a kontinenstorna, a 14 magyar induló csak egy bronzérmet tudott szerezni.