Kovács Kornél egyetemi tanulmányait biológus szakon végezte el 1971-ben Szegeden, egyébként ugyanebben az évben nyitották meg a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontját is. A kutatási területe a földi élet keletkezésének és fejlődésének egyik alapvető csodája és megoldatlan rejtélye volt.

Életünk a Földön olyan molekulákból épül fel, amelyeknek két, kémiai-fizikai tulajdonságukban azonos tükörképi párja létezik. A tükörképi molekula párokből az élő szervezetekben azonban csak az egyik fajtát találjuk - az élet tehát aszimmetrikus, miközben az élettelen világban csaknem tökéletes szimmetria uralkodik. A furcsa és megdöbbentő kérdés tehát az, hogyan fejlődhetett ki egy aszimmetrikus élővilág a csaknem tökéletes szimmetriával rendelkező élettelenből?

Kovács Kornél olyan kísérleteket végzett, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy az aszimmetrikus élet kialakulhatott az ún. aszimmetrikus gyenge kölcsönhatások réven, melyek olyan gyengék, hogy a mindennapi életben csak speciális radioaktív bomlási folyamatokban tudunk érzékelni. Kutatási eredményeit az egyik legrangosabb folyóiratban, a Nature-ban publikálta. Ezzel el is nyert egy UNESCO ösztöndíjat, amivel 1974-75-ben a természettudományos kutatások fellegvárában, a University of California Berkeley kampuszára került a Nobel-díjas Melvin Calvin intézetébe.

Amikor visszatért Magyarországra, az enzimek működésével kapcsolatos alapvető kérdéseket választotta kutatásai témájául. Az eredmények felkeltették a nemzetközi tudományos körök érdeklődését, aminek eredménye egy 4 éves meghívás lett az USA Georgia Állami Egyetemére. 1996-ban hívták vissza az akkor megüresedő Biotechnológiai Tanszék vezetői helyére az SZTE-re. Az akadémiai doktori fokozatot 1999-ben szerezte meg.

A Biológus Tanszékcsoport vezetője, az SZBK tudományos tanácsadója. Számos nemzetközi és hazai tudományos szervezetben vesz részt, a Magyar Biogáz Egyesület alapító elnöke. Munkatársaival több mint 230 publikációt jegyez, melyek referált nemzetközi folyóiratokban jelentek meg, társszerzője 7 szabadalomnak.