A labdarúgók két korosztályban (2002, 2004) mérettették meg magukat a dunántúli városban rendezett tornán. Mindkét korosztályban 16 csapat mérte össze a tudását, a mezőny erősségét jelzi, hogy egyes első osztályú klubok fiataljai is pályára léptek, például a Győri ETO, vagy a Ferencváros - mondta Kéri Roland.
Az edzőtől megtudtuk, hogy a 2004-es korosztály címvédőkén érkezett a tornára, ám most jóval erősebb és népesebb volt a mezőny, mint tavaly.
- A döntőben a Győri ETO-val csaptunk össze, a 2:1-es győzelmünk azt jelentette, hogy 2010. után ismét aranyérmet nyert a csapatunk. Az idősebb korosztály a 14. helyen végzett, 2 győzelem, 1 döntetlen és három vereség volt a mérlegük - tette hozzá Kéri Roland.







