A temetőben volt a város és az ország kézilabda társadalmának színe-java. A férfi válogatott képviselői – Laluska Balázs, Császár Gábor, Illyés Ferenc, Fazekas Nándor – Szegedről érkeztek, ahonnan szombaton indulnak tovább Újvidékre, az Európa-bajnokságra. Ugyancsak Szegedről érkezett Mezei Richárd egykori beállós és Farkas József, edző is, akik annak a válogatottnak voltak a tagjai, amelyik mellett Buci a leghosszabb ideig szolgált. Mátéfi Eszter, a Békéscsaba korábbi edzője, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya és férje Dunaújvárosból jöttek. Juszuf (polgári nevét kevesen ismerik), a Hódiköt, pontosabban a vásárhelyi kézilabda örökös intézője is itt volt. Mint ahogyan Gilányi Józsi is Debrecenből. Természetesen fejet hajtott Buci sírja előtt a Békéscsabai NKSE valamennyi játékosa, edzője és vezetője is. Itt voltak a Csabáról elkerült, ma Orosházán vagy más csapatokban játszó lányok, és itt voltak első NB I-es csapatának, az Előre férfi kézilabdacsapatának játékosai is.  Evangélikus szertartás szerint búcsúztatták, és beszédet mondott sírjánál Skaliczki László, a férfi válogatott egykori szövetségi kapitánya, a Pick-Szeged jelenlegi edzője, Buci egyik legjobb barátja, akivel hét nagyon sikeres esztendőt töltöttek el együtt a magyar válogatottnál.

Klembucz ferenc, temetés, Békéscsaba, 20120113
További képek itt!
Skaliczki László búcsúbeszéde:

Tisztelt Gyászoló Család, Barátok, Ismerősök, Tisztelők!
Egy életvidám, csupa szív embertől búcsúzunk fájdalmasan korán, Tőled Bucika. Egy kép jelenik meg előttem. Utolsó pillanatok a mérkőzés kezdetéig, a Te hátadon egymásra téve a játékosok kezei. A csapat összeáll a szokásos fogadkozásra, mert győzni akar! Ehhez Te adod az alapot, a Te hited, a Te lendületed sugárzik ki, ami mindannyiunkat összekovácsol a közös sikerért. Hiszen Neked mindened a sport, a játék, a kézilabda. Ezt a képet, sajnos, már csak a DVD-k őrzik meg az utókornak, és az igék is múlt időbe kerültek.
Az életút, amit bejártál, példa lehet minden kolléga számára. Nyitott voltál az új módszerekre, folyamatosan fejlesztetted a tudásodat. Össze tudtad egyeztetni a klubmunkát a válogatottal, mellette az otthoni tevékenységedet sem hanyagoltad el. A lila-fehér színekért, a csapatért rajongtál. Megtaláltad a magad észak-nyugati átjáróját, hiszen azt csináltad, amit szerettél, és megélted azt, amit más csak hírből ismer.
Több mint tíz évvel ezelőtt együtt indultunk a csúcs felé, mert mindenki álma a válogatottság,a mienk is az volt,  hogy magyar színekért küzdjünk a nemzeti csapatban. 163 válogatott találkozón – közte olimpia, 2 világbajnokság, 3 Európa-najnokság – vettünk részt, közösen éltük meg az örömöket és sikereket (olimpiai 4. hely, VB 6. helyezés). De együtt voltunk akkor is, amikor nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan szerettük volna. Átsegítetted a nehézségeken csapataidat, humoroddal, segítőkészségeddel, apai ragaszkodásoddal. Optimizmusod sok erőt adott, mondogattad is sokszor: „menni fog kicsi!" Személyedet körülvette a vidámság, az élni vágyás, örömszerzés, a siker iránti alázat, a játékosok iránti szeretet. Nemzetközileg is ismert, elismert voltál.
Olyan ember voltál, aki körül mindig történt valami. A pályán olyan jellegzetes megnyilvánulásokat tettél, melyek révén népszerű lettél a médiában és a szurkolók között is. Pályán kívül pedig egyszerűen mindenre képes voltál. Ha kellett beálltál egy német konyhába és igazi magyaros gulyáslevest főztél a csapatnak. Volt olyan is, hogy fogadásból kopaszra nyírattak a fiúk egy győzelem után, mert a győzelemért mindenre kész voltál. A gyúrói szobában mindig volt néhány szál, a saját magad által készített kolbászból, amelyhez, mint mondtad, paradicsom és paprika dukál. Mindenkit szívesen kínáltál, a csapatot, a külföldi kollégákat, és a pozitív visszajelzések után mindig ugyanazt mondtad: a szakértelem mellett a saját termesztésű paprika is kellett hozzá.
Az 12 év, amit közösen végigdolgoztunk, az már sohasem folytatódhat. Ez a tudat az emberbe élesen belemar. Megjelenik előttem egy kép, amikor a számodra legnagyobb sikert hozó athéni olimpián a legjobb négy közé jutottunk Korea legyőzésével. A mérkőzés végén, a kézilabdapályán a győzelmi mámorban is térdre rogysz, és tenyeredet összetéve az ég felé emeled kezedet.
Én ezzel a boldogsággal emlékezek Rád, mert a kézilabda pálya továbbra is megvan, amelyet Te már csak fölülről nézel, de onnan is velünk van megnyerő egyéniséged és az a tűz, ami benned égett. Lelki szemeimmel mindig látni fogom, ahogy győzelemre buzdítva a fejed fölött lengeted a törölközőt.
Családod gyászában fájdalommal osztozunk, Isten nyugosztaljon, drága barátom, Kicsi.