A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat közös területfoglaló játéka, aminek köszönhetően elfoglalták az egész belvárost, nevetségesen átlátszó törekvés arra, hogy az ellenzéki erők ne tudjanak demonstrációt tartani az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön. A 4K! követeli, hogy a kormány biztosítson lehetőséget arra, hogy az ellenzék is méltóképpen megemlékezhessen a '48-as forradalomról - olvasható a közleményben.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területfoglalási igényt jelentett be a fővárosnál a március 15-i ünnepségek kapcsán. A szokásos állami ünnepségek helyszínei (Nemzeti Múzeum környéke, Kossuth tér) mellett még 8 másik helyszínre is igényt jelentettek be, egyebek között a Ferenciek terére, Március 15-e térre, de lefoglalták az Erzsébet hidat és a Képviselői irodaház környékét, a Várba vezető utat, az I. kerületi Horváth kertet, valamint a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája környékét is.