Erdős Norbert, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta: jelentős lehűlés, havazás és a viharos szél miatti hófúvások esetén a bizottság arra fogja kérni ezeket az intézményeket, hogy az esetleges többletfeladatok ellátása érdekében biztosítsák a technikai feltételeket és a szakembergárdát. Készüljenek fel a magasabb számú sérültek fogadására, illetve a fagyási sérültek magasabb számú előfordulására. Az intézmények által biztosított fokozott készenlét fenntartása pedig mindaddig legyen folyamatos, ameddig a helyzet megkívánja.

Dr. Mucsi Gyula, Erdős Norbert, Éliás György, Békéscsaba, 20120202
Mucsi Gyula megyei tisztifőorvos a felkészülésről szólva megjegyezte: már összegyűjtötték a művese kezelésre járók adatait, és szállítási tervet is készítettek. Számba vették azokat az áldott állapotban lévő kismamákat is, akik a követező napokban szülhetnek. de fokozottan figyelnek a krónikus betegekre is. Éliás György, a megyei védelmi bizottság titkára pedig arról tájékoztatott, ha a helyzet megkívánja, s a kormány ezt elrendeli, akkor besegíthetnek a mentésbe a szentesi honvédek is. Mint mondta, nyolc lánctalpas szállító járműt és további nyolc nagyteljesítményű tehergépkocsit is készültségbe helyeztek.