Lemondott mandátumáról dr. Farkasinszky Erzsébet, farkasinszky erzsébet
Dr. Farkasinszky Erzsébet
Dr. Farkasinszky Erzsébet a 6. számú egyéni választókerület képviselőjeként szerzett mandátumot 2010-ben. Lemondásának hátterében az állhat, hogy még tavaly aláírásgyűjtésbe kezdtek a helyiek; az urológusként dolgozó képviselőnő mellett egy férfi szakembert is szívesen láttak volna. Az azonnali hatállyal lemondott képviselőnő szerint több, személyét érintő támadás is érte.

Információink szerint az időközi választásra leghamarabb április végén, legkésőbb június második hétvégéjén kerülhet sor, erről a Helyi Választási Bizottság fog dönteni.

Közvetlenül az önkormányzati választások után volt már egy ideig csonka a helyi képviselő-testület. Dr. Busai György a 2010. november 4-i testületi ülésen jelentette be, hogy nem mond le az Isaszegen betöltött jegyzői posztjáról, így köztisztviselői összeférhetetlenség miatt kellett kiírni az időközi választást, azt Nagyné Perjési Anikó nyerte.

Dr. Farkasinszky Erzsébet döntését követően a gyomaendrődi testületben a következő arány alakult ki: Fidesz-KDNP (5 képviselő), Körösök Vidékéért Egyesület (4 képviselő), Jobbik (1 képviselő) és független (1 képviselő).