Dr. Rétvári Bence elmondta: a kormány a továbbiakban is megőrizni kívánja a 3200 település önállóságát - vagyis lesz polgármester és képviselőtestület - azonban a közigazgatási ügyek nagy részét a megyei és a majdani járási hivatalokhoz telepíti. Az átszervezéssel egy erős és hatékony államot építenek ki, amely egységesen mind a tíz millió állampolgár számára jogbiztonságot teremt.
Az államtitkár szerint ugyanis, ha az állam nem tudja végrehajtatni szándékát, akkor végső soron a közjó kerül veszélybe.
Az átszervezés elemeiről szólva jelezte, hogy 2011. január elsejével már megalakultak a megyei kormányhivatalok, illetve az egyablakos ügyintézés a kormányablakok felállításával már megkezdődött. A folyamat következő állomásaként az idei esztendőtől a megyei önkormányzatok intézményei átkerültek a kormányhivatalokhoz. A további lépésben várhatóan 2013. január elsejével pedig létrejön a járási rendszer, mint a közigazgatás alapfokú eleme. Végül pedig 2013 végére legalább 300 kormányablak létesül az országban annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljön a lakossághoz a közigazgatás.
A járási rendszer kialakításának folyamatát elemezve arról tájékoztatott, hogy a megyék összességében 168 járás, míg Budapesten 7 körzet alakulhat ki. Azt azonban hozzátette, hogy az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot már benyújtották a parlamentnek, ám a tervek még változhatnak, hiszen a végszavazásra május közepén kerülhet sor. A települési önkormányzatok várható közigazgatási hatásköreinek változásaival kapcsolatban azt az alapelvet hangsúlyozta, hogy államigazgatási feladatot lehetőleg az államigazgatás szervei végezzenek el.
Várhatóan 81 feladat maradna a települési önkormányzatok jegyzőinél, további 80-at pedig a járási hivatalokhoz telepítenének át.
Az állampolgárok ügyeiket a jövőben nem csak a járási székhelyeken intézhetik el, hiszen a folyamat végén 300 kormányablak is működni fog az országban, ahol 3000 féle ügykört lehet majd egy helyen lebonyolítani.









