Tériszony. Aki szenvedi ezt a betegséget, az tudja, hogy nagy magasságokban, vagy éppen nagy mélységek mellett egy érzés hatalmasodik el az emberen, mégpedig az, hogy menni kell, le kell ugrani, szinte vonzza az embert a mélység. Ilyenkor a mozgása lelassul, mozdulatai tétovák lesznek, figyelni csak egyetlen dologra tud, arra, hogy le ne essen! Ugyanakkor van, aki nem is ismeri ezt az érzést, akiknek teljesen mindegy, hogy száz méteres űr van alatta vagy mellette, ugyanolyan természetesen mozog, mintha egyszerűen a földön járna.

Ám akár van tériszonya valakinek, akár nincsen, ugyanaz a veszély leselkedik mindkettőjükre, a zuhanás veszélye. Van, aki véletlenül keveredik ilyen helyzetbe, van, aki direkt keresi az ilyen helyeket, és van, akinek egyszerűen muszáj ilyen körülmények között dolgoznia.

A Skylotec Hungary Kft. által gyártott termékek azoknak az életét könnyíti, illetve mentheti meg, akik direkt keresik az extrém helyeket és kihívásokat, illetve akiknek egyszerűen a megélhetését jelenti az, hogy extrém körülmények között kell dolgoznia. A német cég 2006-ban nyitotta meg gyáregységét Gyomaendrődön, munkájukat Vodova János ügyvezető igazgató mutatta be.

- Hogyan kezd el az ember Gyomaendrődön biztonságtechnikai hevedereket gyártani? Hogyan jut eszébe?

- Egyszerűen kiszámolja, átgondolja, hogy az a lehetőség, amihez hozzájuthat, azt meg lehet-e az adott körülmények között gazdaságosan valósítani. Tehát, amikor kapcsolataim révén tárgyalni kezdtünk a német cég tulajdonosával a gyomaendrődi üzem létrehozásáról, először megismertük, aztán alaposan körüljártuk a projektet.

- Az eredmények azt mutatják, hogy jól döntöttek.

- Igen, ezt nyugodtan elmondhatjuk. Hatodik éve működünk, azóta évente tíz százalékos termelésnövekedést tudunk felmutatni, ami természetesen a üzem folyamatos bővüléséhez is vezetett.

- Hány fővel kezdték a munkát 2006-ban?

- Mindössze negyvenöten voltunk, ma már 125-en dolgoznak nálunk, és ha elkészül a tervezett újabb csarnokunk, akkor ez a létszám tovább fog növekedni.

Vodova János, Gyomaendrőd, 20120416
Vodova János: itt tároljuk az alapanyagokat, csak tanusítvánnyal ellátott anyagokkal dolgozunk (Galéria itt!)

- Mekkora csarnokot fognak építeni?

- Az új munkacsarnokunk 1 900 négyzetméteres lesz. Azért kell megépítenünk, mert az anyacég sikeres expanzív politikát folytat, egyre nagyobb az értékesítési piac, emiatt a német cég is folyamatosan növekszik, ez a fejlődés pedig minket is húz magával. Hat év alatt egyébként megháromszoroztuk a létszámunkat.

- Pontosan mit is gyártanak?

- Mi elsősorban biztonsági hevedereket gyártunk. Olyan eszközöket, amelyek megvédik extrém körülmények között is az embereket. A mi hevederjeink a magasságokban, vagy éppen a mélységekben dolgozóknak nélkülözhetetlenek. Számtalan olyan munkahely van, ahol ilyen védőeszköz nélkül egyszerűen tilos dolgozni. De ugyanezeket eszközöket használják az alpinisták, a hegymászók, a barlangászok, vagy például a tűzoltók is.

Skylotec, Gyomaendrőd, 20120416
Skylotec termékek: biztonsági hevederek, védősisakok, lassan nyúló biztonsági kötelek... (Galéria itt!)

- Az biztos, hogy az átlagember ilyen hevederekkel általában nem is találkozik. Van, aki életében nem látott még ilyet. Nyilván, ezeknek az eszközöknek speciális a kereskedése is.

- Igen, nem lehet minden boltban ilyet vásárolni. Természetesen a szakboltokban korlátlanul, minden termékünk megvásárolható. De nekünk az értékesítéssel egyszerűen nem kell foglalkoznunk. Az értékesítést a német cég végzi. Mi legyártjuk, amire szükség van, hetente egy kamiont telerakunk, aminek tartalma a cég logisztikai raktárában landol. Ott osztják szét, onnan szállítják a megrendelőkhöz.

- Hogyan tudják, mire van szükség?

- Ez a mai informatikai infrastruktúra mellett teljesen egyszerű. A mi számítógépes rendszerünk össze van kötve a cég központi szerverével. Ez azt jelenti, hogy mi itt egyből látjuk, hogy milyen megrendelések jöttek, amiket mi magunknak lehívunk és legyártunk. A valóságban úgy működik, hogy a megrendelés bekerül a központi rendszerbe, a logisztikusaink programozzák, és ezek alapján legyártjuk.

- Ezek a biztonságtechnika, munkavédelmi hevederek elég speciális termékek. A világon hány cég foglalkozik ilyen termék előállításával?

- Vagyunk egynéhányan, mi az első háromhoz tartozunk világviszonylatban. Például most folyik egy nagyon „nagy piac megdolgozása". Úgy látom, jó úton járunk arrafelé is.

- A hevedereken kívül miket gyártanak még?

- Rengeteg dolgot, több száz készterméket, vagy alkatrészt állítunk elő. Szerteágazó a tevékenységünk. Ezért is van az, hogy nálunk nem szalagrendszerű, hanem team-rendszerű a munkaszervezés. Azt jelenti, hogy egy-egy munkacsoport készre gyárt egy terméket. Ez a termelési rendszer nagyon hatékonynak bizonyul.

Skylotec, Gyomaendrőd, 20120416
A lassan nyúló zuhanáscsillapító köteleket különleges műanyagszálakból fonják

- Nyilván különlegesek a hevederekkel szemben támasztott követelmények.

- Abszolút. Különleges, nagyon szigorú minőségbiztosítási rendszer szerint dolgozunk. A mi előírásaink megegyeznek a repülőgépgyártás követelményrendszerével. Nem véletlenül, hiszen a mi termékünk hibája végzetes következményekkel járhat, emberéletek múlnak ezeken a hevedereken.

- Volt-e már olyan ügyük, amelyben a termék hibája miatt történt baleset?

- Nem, ilyen még nem volt, és reméljük nem is lesz. Ezért nagyon fontos a gyártás minden fázisában betartani az előírásokat. Alapanyagot például csak olyan beszállítótól vásárolunk, amelyik „certrifikáttal" bizonyítja az minőséget. Ez nekünk is kötelező, elő van írva, hogy melyik eszközön, milyen formában és tartalommal kell megjelenítenünk annak minősítését, az EU szabványoknak való megfelelését.

- Az Önöknél gyártott hevederek, kötelek és egyéb védőeszközök örök életűek?

- Szó sincs róla. Általában kihordási idő van meghatározva, nagyjából két év időtartam után az eszközöket le kell cserélni. Ennyi ideig szavatolható az eszköz gyártáskori minősége. Utána már nem. Egyébként ezt is egységes normák és nemzetközi előírások rögzítik. A mi szempontunkból természetesen ez jó, hiszen az igények újratermelődnek.

Skylotec, Gyomaendrőd, 20120416
Fukszolás, azaz kötélvégi hurokkészítés saját fonalból, varrás nélkül

A Skylotec Hungary Kft. termékeit használja például a német tűzoltóság is. Így a biztosító kötelet is, amelynek végeit fukszolással zárják le. A fukszolás kötélvégi hurokkészítést jelent, saját fonalból, varrás nélkül. Azért lényeges, mert a varrással, a lyukak miatt, csökken az anyag hasznos, teherbíró képessége

Továbbá gyártanak még zuhanáscsillapító kötelet is, amelyet elemi szálakból készítenek. A kötél legfontosabb tulajdonsága, hogy rugalmas, de lassan nyúlik. A magasból esetleg lezuhanó embert több tonna nagyságú rántás érné, ha például vastag kenderkötéllel állítnák meg. A rugalmas kötél lassú nyúlása éppen ezt a gerincterhelést csillapítja és tartja a még elviselhető tartományban. És ez csak egy, a számtalan, különleges gyártási eljárás közül. Nagyon fontos a pontos munkavégzés, a munkatársak motiváltsága, és fegyelme. Hiszen üzletük a biztonság, a gyártók egyszerűen nem hibázhatnak!