Pengő Erzsébet, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a Kossuth utcán közlekedő személygépkocsi vezetője az Anti úti kereszteződésben járművével megcsúszott és az út szélén karbantartást végző Magyar Közútkezelő Kht. két munkatársát elsodorta, akik a balesetben súlyos sérülést szenvedtek.
A személygépkocsi vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül ismeretlen helyre távozott. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a jármű feltalálásra került, illetve ismertté vált az autót vezető személy kiléte, azonban tartózkodási helye egyelőre ismeretlen. A jármű utasai a délutáni órákban jelentkeztek a Sarkadi Rendőrkapitányságon. A Gyulai Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit - fűzte hozzá.





