A Marvel 2007 környékén megindult legújabb filmesítési hullámának a kezdetektől fogva az volt a célja, hogy létrehozzanak egy egységes univerzumot a filmvásznon is, majd ebben a világban az addigi színészek és történeti szálak felhasználásával létrehozzák a csapatot. A szemfüles nézők minden Marvel-film végén kaptak valamilyen rejtett kis utalást, ami vagy a következő Avengers-tag filmjére, vagy, a legutóbbiak esetében, már konkrétan a közelgő Bosszúállókra utalt.

Bosszúállók
Kérdés, hogy a két szélső karakter hogyan úszta meg a latexet...

Friss nézőknek kifejezetten ajánlom, hogy ha mást nem is, a Thort mindenképp nézzék meg az előzményfilmek közül, mivel az összes közül talán annak konfliktusaira és nyitva hagyott szálaira épít a sztori. A lényeg, hogy miután annak végén Nick Fury megbízta Dr. Selviget az Amerika Kapitányból ismerős Kozmikus Kocka vizsgálatával, a tudós sikeresen felkeltette vele Thor száműzött és bosszúszomjas fivérének (Loki) figyelmét. A film elején a Kocka váratlanul aktivizálódik, és egy hatalmas kaput robbant a SHIELD-bázisba, amin keresztül Loki visszatér a Földre, hipnotizálja a tudóscsapat és a SHIELD-ügynökök egy részét, majd meglép a Kockával együtt, hogy létrehozhasson egy újabb, stabilabb kaput, és azon át rászabadíthasson a világra egy több milliós lélekszámú idegen sereget, a Chitaurit. A SHIELDet vezető Fury (Samuel L. Jackson) a Kocka visszaszerzésére összehívja a bolygó összes csodabogarát: Tony Starkot, a Vasembert (Robert Downey Jr.), Steve Rogerst, vagyis Amerika Kapitányt (Chris Evans), Natasha Romanoffot, a Fekete Özvegyet (Scarlett Johannson) és Dr. Bruce Bannert (Mark Ruffalot), aki az őt ért gammasugárzás hatására képes átváltozni a nagydarab Hulkká. A csapathoz később csatlakozik Thor (Chris Hemsworth) is, aki meg akarja akadályozni, hogy öccse újabb szörnyűséget követhessen el, és bár a csapattagok között van széthúzás, kénytelenek összetartani, ha meg akarják akadályozni az inváziót.

A Bosszúállók korántsem hibátlan alkotás. Annak érdekében, hogy a hangsúly az akcióra terelődhessen, a történet meglehetősen bugyuta lett, illetve úgy éreztem, egyes karaktereket mintha kissé hülyére vettek volna. Amerika Kapitány például, míg a saját filmjében ő volt a jelképe annak, hogy a kisemberek is hősökké válnak, itt csak egy egyszerű pajzsdobáló szuperkatonal. Bruce Banner hatalmas belső vívódása a benne lakó szörny ellen kimerül néhány röpke kis nyafogásban. Azonban míg a hasonszőrű filmek ezen a ponton már több sebből véreznek (mit véreznek, vérgejzír fröcsköl még a cím betűi mögül is) a Bosszúállóknál a negatívumok itt véget érnek, sőt, a film még ezeket is sikeresen feledteti velünk.Bosszúállók
Két külön világ, közös érzés: részvét a takarítóbrigád iránt

Mert most őszintén, ha van egy majdnem két órás akcióorgia, amiben a gyepálás nem áll meg, csak néha kicsit leülepszik, ha a karakterek készek, és a saját filmjeik által tökéletesen felépítettek, ráadásul maga a gyerekkori álmod válik valóra a vásznon, amiről azóta álmodoztál, hogy először képregényt vettél a kezedbe életedben, te fogsz olyasmivel foglalkozni, hogy egy-két szereplő mintha nem kapna elég mozgásteret? Én képtelen voltam rá. Gyakorlatilag ismerőseimmel együtt, akikkel megnéztük a filmet, visszafejlődtünk gyermeki szintre, amikor nem érdekelt minket, hogy a sztori olyan, mintha valaki unalmában az iskolapadban firkantotta volna rá egy fecnire, csak tátottuk a szánkat, ahogy a Hulk egyedül szétvert egy többtonnás földönkívüli szörnyet, és ahogy Vasember és Amerika Kapitány ketten megtisztítottak egy teljes utcát az ellenfelektől. Ráadásul a fentebb megemlített másik negatívum is sikeresen ellensúlyozott, ugyanis a gyengébb karakterekért bőven kárpótol minket legalább annyi erős is, akikre egy rossz szavunk nem lehet: Robert Downey továbbra is egyszerűen zseniális Tony Stark szerepében, olyan, mintha ezt a karaktert külön neki írták volna a Marvel gurujai, a Lokit alakító Tom Hiddleston pedig a maga módján egyike a legkarizmatikusabb főgonoszoknak, és tökéletes választás volt ehhez a filmhez. A zene abszolút rendben van, a látvány pedig nagyobbat üt, mint a Transformers 3, annak ellenére, hogy feleannyiba sem került a CGI-trükközgetés.

Lehet, hogy nem hibátlan, és az igazi kőszívű szkeptikusok találnak benne kis bakikat bőven, de a Bosszúállók, ha nem is az év legjobb, de mindenképp a legszórakoztatóbb filmje. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy igazi, önfeledten élvezhető látványorgiát megtekinteni a négynapos ünnep alatt, és azoknak is, akiknek akár csak egy is tetszett az előzményfilmek közül, mert ez gyakorlatilag a csúcs, a tetőpont mindenben, amire a képregény- és szuperhősrajongók évek óta vártak (bár szigorúan a popcornmozi keretein belül). Azzal, hogy a készítők gyakorlatilag 2007 óta készítették elő, és ennyi karaktert, ilyen jó színészeket, és ilyen hangulatot tudhat magáénak, legalább olyan mérföldkő ez a film képregényadaptációk mezőnyében, mint anno a hetvenes években az első Superman-mozi volt. Feladat sikeresen teljesítve, kíváncsian várom, hogyan folytatódik a széria jövőre a Vasember harmadik felvonásával.

Bosszúállók, avengers