
A mentőautó szinte vonzotta a gyerekeket Rávai Béla a hír6.hu-nak elmondta, hogy a tavalyi sikeren felbuzdulva vágtak bele ismét a nyílt nap megszervezésébe, idén - megdöntve a tavalyi látogatószámot - több mint félezren voltak kíváncsiak a gyomaendrődi mentősök munkájára.
Rávai Béla több száz érdeklődőnek mutatta be a mentősök életét
- Főleg óvodások és iskolások látogattak el hozzánk, de felnőttek, helyi vállalkozók és magánszemélyek is ellátogattak a nyílt napra. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a mindennapi életünkbe, megmutattuk a mentéstechnikai eszközöket, a végtagrögzítés technikáját, az újraélesztést. A mentéstörténet több évtizedét pedig egy fotósorozaton lehetett megtekintetni - tette hozzá a mentőállomás vezetője.
Mint megtudtuk, jelenleg 20 fő dolgozik a gyomaendrődi mentőállomáson, a szakembereknek tavaly 2000 mentési feladatot kellett ellátniuk.









