Salgó Ferenc plébános köszöntőjében a kölcsönös, mély tiszteletre hívta fel a figyelmet. Ifj. Márkus Mihály református lelkipásztor szerint a pápai rendezvény egyik fontos célja az volt, hogy a különböző felekezetekhez tartozók együtt tudják Krisztus örömüzenetét hirdetni.

A programok során a legkisebbeket bábelőadás, kézműves foglalkozások és zenebölcsi szórakoztatta. A fiatalok csocsózhattak, kosarazhattak a Britain's Got Talent tehetségkutató versenyt is megjárt Face Team egyik tagjával, vagy éppen baseballozhattak NATO-s katonákkal.

A fennállásának 20. évét ünneplő Szent István Római Katolikus Általános Iskola, valamint a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola is bemutatkozott az eseményen.