Samu Tamás ügyvezető A céget szabó kisiparosok alapították 1950-ben, akkor még többféle felsőruházatot gyártottak, majd egy speciális területet ragadott meg a ruházati szövetkezet, a férfi ingek készítését. Erre épült a gépesítés és a mesterek technikai tudásukat is ehhez igazították. A legnagyobb lépés azonban a '70-es, '80-as években történt. Akkor arra a döntésre jutott a szövetkezet vezetősége, hogy a jövőben főként nyugati exportra dolgoznak. Ez akkor egy nagyon komoly és rizikós vállalkozás volt, hiszen a KGST-piacokon mindent el lehetett adni, nem volt gond a megrendelésekkel, így a folyamatos munka is biztosított volt, ráadásul nagy szériákat kellett gyártani mindenből. Ennek ellenére mégis megszületett az elhatározás.
- Mindez magával vonzotta a nyugati minőségnek, az ottani pontosságnak és fegyelemnek való megfelelést, ami valljuk be, akkoriban nem volt jellemző a KGST-piacokon. Ez egy óriási váltás volt, de azt kell mondjam, a cég legjobb döntése is egyben, hiszen a 90-es évek elején összeomlott a KGST, a Szirén pedig addigra már tökéletesen bedolgozta magát Nyugaton. Megvolt a kapcsolatrendszer, tehát nekünk a 90-es évek nem jelentettek gondot, sőt, a legsikeresebb évtizedünk volt. Azt már én személyesen éltem meg, ami akkor történt, mert 1991-ben kerültem a céghez. Annyi megrendelésünk volt, hogy másfél évre előre láttuk a termelési programunkat, még a nemzetközileg elismert Fékon is tőlünk kért munkát, mert nekik nem voltak megrendeléseik - tudtuk meg Samu Tamástól, a cég ügyvezetőjétől.
Munka a Szirénben (Galéria itt!)
- Melyik volt a legnagyobb megrendelésük?
- A '90-es években a legnagyobb vevőnk egy amerikai cég volt, ami akkoriban még csak 150-160 ezer darabbal dolgoztatott évente. Mi pedig közmegelégedésre gyártottunk, kiváló minőségben. A vállalkozás folyamatosan fejlődött és egyre több megrendelővel vette fel a kapcsolatot, így nekünk is egyre több munkánk lett. Pár év múlva azt kérdezték tőlünk: miért nem csak nekik gyártunk? Hiszen ők - akkor már - a mi éves 800 ezer ingünket az utolsó darabig átvették volna. Ebben volt logika, de óriási veszéllyel járt, ezért nem vállaltuk, ettől függetlenül külföldi társunk más helyeken való termelését mindig támogattuk. Ezalatt a tervek, a szabásminták, a gyártás előkészítését a modellek megrajzolását értem, amiért külön fizettek. Még úgynevezett kármentést is végeztünk egyszer, amikor nem tudta egy guatemalai cég megfelelő minőségben, és határidőre teljesíteni az amerikai parnerünk megrendelését. De a kérdésre visszatérve, a legnagyobb megrendelésünk 450 ezer darab ing volt egy évben, az előbb említett amerikai cégtől, ez az éves kapacitásunk felét jelentette akkoriban.
- Mindenki által ismert világmárkáknak dolgoztak?
- Igen. Az ezredforduló környékén, több éven keresztül a Hugo Bossnak heti 5000 darab inget szállítottunk, ami nagy megtiszteltetés volt és nem mellékesen, igen szép referencia. A Szirén egyébként mindig nyereséges volt, csak a 2000-es években indult meg a lejtmenet.
- És ennek mára már vége szakadt, vagy - egy kis szabó humorral élve - még mindig tart a rossz széria?
- Most az egyik évben úgy érezzük, hogy helyreáll a rendszer és bejön annyi megrendelés, amiből el tudjuk tartani magunkat, a másik évben pedig kapunk egy pofont, de azért az elmúlt ötven év alatt mindig növekedett a vagyon, ami nagyban köszönhető az előző vezetésnek, akik ingatlanba fektették a tőkét, jelentős ingatlanvagyona volt és van a cégnek. A 90-es években kellett volna egy nagyot lépni, mert ekkor már látszott, hogy a konfekcióipar rossz irányba halad. Növekedtek a költségek, a mi szakmánk pedig egy igen bérigényes iparág. Sokan azt jósolták, ha belépünk az EU-ba, még többet kell majd fizetnünk, sőt könnyen kiszoríthatnak minket a piacról. Több külföldi társunk bezárta a gyárát és egy, a fennmaradáshoz szükséges megoldásra hívta fel a figyelmünket, miszerint azok a cégek maradnak életben, akiknek saját márkájuk, saját üzlethálózatuk van, ezt a Szirén akkor sajnos nem vállalta fel, pedig ez lett volna a helyes lépés. 1996-97-ben már hitelt is fel kellett vennünk, melyre szerencsére jó fedezetünk volt és jó konstrukciót is választottunk. Az ingatlan eladásokkal csökkentettük a hitelállományunkat, de most a válság után - vagy mondhatom úgy, hogy a válság közepette -, még többet kell fizetnünk havonta, csak így újította meg szerződésünket a bank. Ameddig tudunk törlesztünk, aztán feltesszük a kezünket.
- Az uniós csatlakozás mit jelentett a Szirén életében?
- Bejöttek a kínai- és a középkategóriás áruk. Nagyon komoly vetélytársakra leltünk, mert sokan az olcsóbb termékek felé fordultak. Óriási belföldi piacvesztés történt, amihez hozzájárult a Skála áruházak eladása - melyeket szintén a kínaiak vettek meg -, amelyeknek beszállítói voltunk. 2005 volt számunkra a mélypont, de valahogy sikerült kilábalnunk. 2007-ben új alapokra helyezték a csökkent munkaképességűek foglalkoztatását; a cégünk addig is kapott támogatást utánuk és ezután is így volt, csak a dotáció már rövidebb időre szólt. 2010 után ezt az összeget a felére csökkentették, ráadásul a felülvizsgálaton a 42 dolgozónkból csak kettőt találtak támogatásra érdemesnek, így lett a havi 2,4 millió forintból mára körülbelül 100 ezer forint. Ez érdekes történet egyébként, mert körülöttünk rengeteg olyan cég van, aki észre sem vette, hogy felül kellett volna vizsgáltatniuk a dolgozóikat.
- Mi az, ami ennyi nehézség ellenére mégis eltartja a céget?
- Ez az export bérmunka. Élnek még a régi tradíciók, vagyis megbízható céggel gyártatnak minőségi terméket és ezek vagyunk mi. Dries van Noten az egyik ilyen vevőnk, aztán a Gössl, az Arido és a Saxoo London. Ők bérmunkát adnak és ki is fizetik az árut időben, ami manapság nagy szó. Igaz, hónapról hónapra élünk, de szerencsére maradtak megbízható partnereink. Hogy a jövőben mi lesz, azzal kapcsolatban kár jóslatokba bocsátkoznunk.
A Hugo Boss is a Sziréntől rendelt inget
