A két Farkas testvér egyaránt a technikai sportok szerelmese. Amíg az idősebb és nagyobb eredményekkel is rendelkező Zsolt négy, addig Szabolcs két keréken rója a köröket. Elhivatottságuk egyértelmű, hátterük pedig biztosított - ami meglepő lehet ilyen fiatalon. Zsolt 22 éves, öccse pedig 15 esztendős, ennek ellenére minden támogatást megkapnak. Legfőképp annak a zsombói autószerelő műhelynek köszönhetők az eredmények, amelynek tulajdonosa és vezetője nem más, mint a kezdetektől a fiúk mellett álló édesapa, Farkas Ferenc.

A „családi vállalkozás” eredményeket először a hazai autósport egyik tehetsége, az idősebb testvér hozta haza a szebbnél szebb kupákat. Zsolt 2002 óta versenyez a Széria-cross magyar bajnokságában, ahol az első évében még „csak” nyolcadikként zárta a pontversenyt, viszont az ezt követő szezonokban egy harmadik és három második helyezést ért el összetettben. Az egyre jobban teljesítő versenyző eredménylistáját díszíti például a Hungaroringen szerzett harmadik hely a 2003-as Országos Gyorsulási Versenyen, valamint a 2005-ös Szuperfutamon elért magyar bajnoki cím is, így nem csoda, hogy Zsombón a falu büszkeségének tartják.

A kilenc évesen már első saját „járgányát” építgető Zsolti idén bajnokságot szeretne váltani, csak a megszerzett támogatásokon és forrásokon múlik, hogy hol folytatja pályafutását. A jövő két lehetőséget tartogat, hiszen az Auto-cross bajnokság vagy a Formula-autó bajnokság a cél. Mind a két széria nyolc versenyből áll, több országot is érint, és természetesen bármelyikben is indulna, előrelépést jelentene karrierjében. Zsolt nem tűzött ki maga elé eredménnyel kapcsolatos elvárásokat, hiszen már annak is nagyon örülne, ha a két versenysorozat valamelyikében rajthoz állhat.

Igazi fanatikusok

Az idősebb testvérnek minél előbb önállósodnia kell a szponzorok révén, hogy a szülők anyagilag támogathassák Szabolcsot. A 15 éves fiú 6 éve kezdett motorozni, 4 éve pedig rendszeresen versenyekre jár, legnagyobb eredményének pedig a 2007-es Ferbonex Kupa győzelmet tartja, amelyet Gyulán ért el junior kategóriában. Támogatói ódákat zengenek elhivatottságáról. Egy igazi fanatikusról van szó, aki önszorgalomból reggeltől estig gyakorol, és edzőtáborokra is rendszeresen jár. Kérdésünkre a testvérek elmondták, hogy tesztelési lehetőségük is biztosított, hiszen a falujukban lévő pálya kialakítása révén autózni és motorozni egyaránt lehet a helyszínen. A zsombói pályán kívűl még Kiskunmajsán és Domaszáken is tudnak gyakorolni.

A hazai autó- és motorsport két ifjú titánjáról még biztos hallani fogunk, remélhetőleg a további támogatások mellett egyre több lehetőséget kapnak a bizonyításra, és egyszer talán még Baumgartner Zsolt vagy éppen Talmácsi Gábor eredményeihez hasonlót érnek el.

Eredmények

Farkas Zsolt

Széria-cross magyar bajnokság: II. helyezett (2003)
Országos gyorsulási bajnokság Hungaroring: III. helyezett (2003)
Széria-cross magyar bajnokság: II. helyezett (2004)
Szuperfutam magyar bajnok (2005)
Széria-cross magyar bajnokság: III. helyezett (2006)
Széria-cross magyar bajnokság: II. helyezett (2007)

Farkas Szabolcs

Ferbonex Kupa győztes (2007)
Mams Junior Kupa: III. helyezett (2007)