A Vidékfejlesztési Minisztériumnál közölték: politikai haszonlesők aknamunkája nem akadályozhatja meg a tárcát a családi gazdaságokat előnyben részesítő kormányprogram végrehajtásában – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.

Újabb, ezúttal egy Bács-Kiskun megyei földbérletpályázat eredménye miatt tesz feljelentést a szocialista párt. Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő az MSZP sajtótájékoztatóján elmondta: a borsodi mezőségi állami földek haszonbérbe adásánál – Ángyán József volt államtitkár vádjaira támaszkodva – gyanított hivatali visszaélés után egy másik ügyben is az ügyészséghez fordulnak. Állítása szerint a kormány bűne, hogy Kaskantyún egy tanyasi családi gazdálkodó által bérelt állami földeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet egy másik, három faluval távolabb lakó, szintén birkatartó gazdának ítélte meg.

dr. ángyán józsef
Ángyán Józsefre hivatkoznak
„A szocialista párt és Gőgös Zoltán részéről azért tapasztalható nagy felhördülés, mert a jelenlegi kormány valóban a vidék és a gazdálkodók érdekeit képviseli, egyúttal a szocialistákhoz köthető gigabirtokok kivételezett helyzetének felszámolására törekszik" – fogalmazott a napilap megkeresésére a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Rámutattak: a szocialisták saját klientúrájukat féltik, mert a kormány eltökélt szándéka, hogy visszaveszi a zöldbáróktól a földet, és a helyi családi gazdálkodóknak adja bérbe.