A remek szereplés egyben azt is jelenti Tótka Sándor számára, hogy a július közepén Portugáliában rendezendő ifjúsági Európa-bajnokságon három távon is lapátolhat, ráadásul 200 párosban klubtársával, Gellai Tamással ülhet egy hajóban.
Tótka Sándor és Gellai Tamás a dobogó tetején
- Hihetetlenül rákészültem a pénteki felnőtt 200 egyesre, ami olimpiai válogató is volt egyben. A korosztályos 500 és 200 már nem volt ennyire fárasztó, de aztán még „oda kellett tenni magunkat" Gellai Tamással párosban – jelentette ki a versenyt követően az ifjúsági olimpiai- és világbajnok kajakos a hír6.hu-nak.
Mint mondta, a siker egyik kulcsa az, hogy remekül sikerült a felkészülése, bár a horvátországi edzőtáborból idő előtt kellett, hogy hazajöjjön egy sérülés miatt.
- Tulajdonképpen a londoni olimpia sprinttávjára, a 200 párosra készültem gőzerővel egész évben. Magyarországnak nem sikerült kvótát szereznie ezen a távon, így ez a lehetőség elúszott, de a sok munka már most gyümölcsözött. Mivel magántanuló lettem, így sokkal többet tudtam edzeni is, délelőtt és délután, napi két tréninget iktatott be Kovács Gábor, akivel remekül tudtam együtt dolgozni – fűzte hozzá a sportoló.
Tótka Sándor (középen) magasan a legeredményesebb kajakos korosztályában
"Most kapok egy kis pihenőt, aztán szerdától már Szolnokon készülök az ifjúsági Európa-bajnokságra. Felnőtt- és ifjúsági világbajnokságon is szerepeltem már, így nem lesz új számomra a nemzetközi mezőny" – mondta Tótka Sándor, aki egyelőre még nem akarta elárulni, hány aranyéremért utazik a portugáliai kontinensviadalra.





