Friss: Tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte a Békéscsabai Bíróság pénteken a román kamionsofőrt. A bíróság közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Cserbenhagyás vétsége miatt a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem marasztalta el a sofőrt.
Korábban írtuk
Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a Békéscsaba határában lévő körforgalomnál a busz vezetője és egy, az elkerülő útról érkező kamion vezetője között vitás elsőbbségi helyzet alakult ki. Miután a járművek a 44-es számú főút kiszélesedő, kétszer kétsávos szakaszára értek, a kamionos folyamatosan a busz mellett ment, és megkísérelte leszorítani az útról az utasokkal teli járművet. Az autóbusz baloldali visszapillantó tükrét letörte és a kamion pótkocsija végigkarcolta a busz oldalát. A komolyabb baleset elkerülése érdekében a buszsofőr lehúzódott a leállósávba és megállt. A kamionos pedig megállás nélkül továbbhajtott Gyula felé, majd a határátkelőhelyen kilépésre jelentkezett, ahol a rendőrök feltartóztatták.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntette, valamint cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 21 éves román állampolgárságú sofőr ellen - fűzte hozzá.





