Hét európai országból gyűltek össze a polgármesterek a múlt héten Rómában, a Pantheon szomszédságában található Palazzo Bologna épületében, hogy átvegyék megérdemelt díjaikat. A nemzetközi versenyben nem csak a számok a mérvadók, azaz hány négyzetméter napkollektor, vagy hány kW napelem található az adott településen, hanem például a polgármester, vagy a városvezetés elkötelezettsége a megújuló energiaforrások hasznosítása iránt is nagy súllyal esik latba. A zsűri így figyelembe vette többek között azt is, végeznek-e szemléletformálást, van-e településnek energiastratégia, illetve hogy milyen a közintézményeik energiafelhasználása.

A magyar települések közül a teljes mezőnyben Bóly második, Szarvas a kistelepülések kategóriában harmadik helyezést ért el. Szarvas a sikerét nemcsak a helyi napenergia hasznosításban tett lépéseknek, vagy a rekord nagyságú közintézményi napelem felhasználásnak köszöntette, hanem az ország jelenleg legnagyobb és legmodernebb biogáz üzemének, illetve a már több évtizedes sikeres geotermikus energia felhasználásnak is.Szarvas előkelő helyen a megújuló energiát alkalmazó városokban, babák mihály

A tavalyi évben az 5000 lakos alatti kategóriában Nagypáli vehette át a második díjat, 2010-ben Dunkerque-ben pedig Orosháza lett a második saját kategóriájában. Idén először két magyar település is bekerült a díjazottak közé.

A harmadik éve zajló versenyhez jövőre további 5 ország csatlakozik majd, Németország, Bulgária, Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Csehország és Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Románia, Skócia és Szlovénia is alkalmat kap a megmérettetésre.

A verseny eddig a RES League projekt (Intelligent Energy Europe) keretében került megrendezésre, idéntől újabb 3 évig a " Towards 100% RES rural communities" (szintén IEE) projekt keretében, a francia CLER vezetésével zajlik majd. A kezdeményezés magyar szervezője az Energiaklub Módszertani Központ.